100 éves a Szabó Ervin könyvtár
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 2004-ben ünnepli alapításának 100. évfordulóját. Létrehozását annak idején a városi közgyűlés 1903-ban fogadta el, két szakkönyvtár egyesítésével, valamint az anyagi és személyi feltételek biztosításával.
Dátum: 2004-09-29 13:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27701
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:29:12.178543, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Kálvin tér mögött található könyvtár 1904-ben kezdte meg működését. Tagkönyvtárai együttesen biztosítják Budapest területén a közkönyvtári ellátást. Ma összesen 61 szolgáltatóhely áll a több mint kétszázezer főnyi olvasósereg rendelkezésére a főváros kerületeiben. A központi épület csak 1931-ben nyitotta meg kapuit, miután a főváros 1927-ben megvásárolta az 1889-ben épült neobarokk stílusú, gyönyörű Wenckheim-palotát, amely Budapest központjában, a reformkorban kiépült palotanegyedben található. Négy évig tartó átalakítás után válhatott a könyvtár központi épületévé.
A névadó: Szabó Ervin
A könyvtár 1811-ben posztjára került igazgatója átfogó művelődési hálózatot tervezett, az ő szellemében indult meg a könyvtári hálózat kiépítése. Széles néprétegek számára igyekezett hozzáférhetővé tenni az intézményt, különös tekintettel a hátrányos társadalmi helyzetűekre.
Irányításával 1910-től megkezdődött a Fővárosi Könyvtár átszervezése "public library" jellegű nyilvános könyvtárrá. Tervei között szerepelt egy méltó épület - könyvtárpalota - felépítése, a városi könyvtár központosított hálózati fiókrendszerének kialakítása, gyermekkönyvtárak létrehozása, közművelődési feladatok ellátása.
A tervek - elsősorban az I. világháború kitörése miatt - csak részben valósultak meg; öt fiókkönyvtár létesült, de a könyvtárpalota nem épülhetett fel.
1925-ben megváltoztatták a könyvtár szervezeti és működési szabályzatát, s a gyűjtőkör arányainak átrendezésével általános gyűjtőkörű könyvtárrá vált.
A központi épület születése: gróf Wenckheim otthona
A főváros 1927-ben megvásárolta az 1889-ben épült neobarokk stílusú, gyönyörű Wenckheim-palotát, amely Budapest központjában, a reformkorban kiépült palotanegyedben található.
Nem tudni, hogy gróf Wenckheim Frigyes eleve palotaépítési szándékkal vette-e az akkor még Stáció utcai ingatlant, mert nem ez volt az egyetlen pesti háza. Az viszont biztos, hogy a telekvásárlástól számított öt év múlva megépíttette, s első lakója is ő és felesége, egyben unokatestvére, Krisztina grófnő volt. A gróf a Szászországból származó divatos építésszel, Meinig Arturral terveztette főúri palotáját, melyet a főváros megvásárolt az örökösöktől, hogy itt rendezze be a Fővárosi Könyvtárat. Négy évig tartó átalakítás után válhatott a Wenckheim-palota a könyvtár központi épületévé. E békés funkció, a további fejlesztéseket akadályozó pénzhiánnyal párosulva kopottan bár, de megőrizte az arisztokrata életmód tereit, térkapcsolatait, a páratlan szépségű enteriőröket.
Egyre szűkebb a férőhely
Budapest ostromát a könyvtár viszonylag kevés veszteséggel élte át, bár a központi épület belövést kapott.
1945 után az újrakezdés az új idők kiváltotta nagy lendülettel indult meg. Tizenhat letét, vándorkönyvtár, két villamos mozgókönyvtár, a Városházán közigazgatási fiókkönyvtár létesült, bibliográfiai kiadványok készültek. 1946 májusától kapta meg a könyvtár kiemelkedő munkatársának a nevét: Székesfővárosi Szabó Ervin Könyvtár néven működött tovább.
Az igénybevétel 1952-től ugrásszerűen megnőtt. 1950-ben létrejött Nagy-Budapest, így a könyvtárnak vállalnia kellett az ide csatolt városok és községek ellátását is. 1964-ben létrehozták a zenei gyűjteményt. Hiába növelték belső átalakításokkal az olvasótermi férőhelyek számát, az igényeket egyre nehezebben lehetett kielégíteni.
Az igazi megoldást a régi épületek bővítéssel egybekötött rekonstrukciója jelentette, amelyre a főváros anyagi forrásaiból és nagyarányú kormánytámogatással 1998 és 2001 között került sor. A végeredmény egy impozáns, világszínvonalú könyvtárépület lett, ehhez illő szolgáltatásokkal és igénybevétellel.
A felújítás öröme: "ez az a munka, amelyre minden bádogos cég vágyik, de csak ritkán adódik az ember életében"
A Wenckheim palota felújításának tervezése során a tervezők mélyen beláthattak az 1880-as évek és az 1930-as évek tervezési és kivitelezési részleteibe, megcsodálhatták elődeik minden részletre kiterjedő munkáját.
Az átalakítás egyik legjobb ötlete volt, hogy eltávolították a régi cédulakatalógus szekrényeit és a bálterem tükörfolyosóját "elfalazó" polcrendszert. Igy e termek a hatalmas tükrök által sokszorozva különleges élményt nyújtanak. Az eredeti (báli) főbejárat és főlépcső ma önálló rendezvényi bejáratul szolgál.
Az építkezés kezdetén felvetődött a kérdés: Minek a harmadik évezredre könyvtárat építeni? Ez az épület válasz erre a kérdésre: változatos tereivel, világosságával és szelídségével olvasásra, elmélyülésre, a könyvek tiszteletére tanít. Másoknak pedig vadregényességével, elvarázsolt fáival, sárkányaival a mindentudás misztikáját érezteti - írja Hegedűs Péter építész A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárának rekonstrukciója és bővítése című dokumentációjában. A felújítás során műszakilag a legnagyobb gondot a tető okozta. A feszített ütemterv miatt ugyanis télen, decemberben kellett a tetőt megnyitni. Az ácsszerkezet főtartói szerencsére jó állapotban voltak, így Fülöp Márta faszakértő irányításával csak egy-két fő székállást kellett cserélni. A belső udvar beüvegezése miatt azonban a belső párkányokat kb. 1,0 méterrel meg kellett emelni, ezért az összes szaruállást át kellett alakítani. A beázásveszély elkerülése végett védőtetőt kellett építeni, amely fóliavédelmet kapott. Ez az eső ellen - úgy, ahogy - védett, de a hóterhet már nem bírta volna el. Ezért éjszakára brigádot kellett szervezni, hogy az esetleg leeső havat leverje a fóliáról! Az óvintézkedés azért is indokolt volt, mert egy szinttel lejjebb közben már elkezdték a gipszstukkók aranyozását. Szerencsére azon a télen nem esett nagy hó, így a védőtető hóállósága nyitott kérdés maradt.
A kupola díszei spiáteröntvényből készültek. A sérült öntvények pótlása a Narva Kft. saját öntödéjében készült Galuska Péter díszműbádogos által. A horganydíszekről gipszmintát készítettek, amelyről negatív és pozitív présszerszámokat öntöttek. A préselés a muzeális ejtőprésen készült, amelyből Európában már csak 2 db van: Franciaországban és nálunk. A kipréselt darabok összeillesztését Gyöngyösi Sándor és Csík Tibor díszműbádogos végezte.
Összefoglalva: ez az a munka, amelyre minden bádogos cég vágyik, de csak ritkán adódik az ember életében - vallja Szűcs István a Narva Kft. részéről.
A 2002-ben elkészült fejlesztési terv lényege a tagkönyvtárak szolgáltatásainak jobb összehangolása, erőforrásainak célszerű hasznosítása.
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár ma a főváros legnagyobb közművelődési intézményeként - a lakosság több mint 12%-ának közvetlen szolgáltatója, jelentős kulturális értékek őrzője és közvetítője - feladatának és felelősségének tekinti, hogy a kor kihívásaira fejlesztési stratégiájának kidolgozásával, szolgáltatási feladatainak újrafogalmazásával válaszoljon. A Központi Könyvtár ellátja a nagyvárosi nyilvános közkönyvtár feladatait, országos szakkönyvtárként részt vesz a tudományos és szakkönyvtári ellátásban.
Forrás: gondola.hu
fideszfrakcio.hu