Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jövőre február 15-e az érettségi és a felsőoktatási jelentkezések határideje

Jövőre egységesen február 15-e lesz az érettségire és az egyetemekre főiskolákra való jelentkezés határideje - közölte az Oktatási Minisztérium szerdán az MTI-vel.


Dátum: 2004-09-29 15:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27704
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:29:13.062190, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A megváltozott érettségi és felvételi eljárás azt jelenti, hogy az alapképzésre jelentkezők számára a felsőoktatási intézmények nem szervezhetnek felvételi vizsgát, hanem a középiskolai tanulmányi és érettségi eredményeikből, valamint a korábban meghatározott és nyilvánosságra hozott egy vagy két érettségi vizsgatárgy érettségi osztályzatából és százalékos minősítéséből kiszámított felvételi pontszám alapján rangsorolják a jelentkezőket - tartalmazza a szaktárca MTI-hez eljutatott közleménye.

Mivel a felsőoktatás által előírt vizsgatárgyakból az újonnan maturáló jelentkezőknek továbbtanulásuk érdekében érettségi vizsgát kell tenniük, a korábban érettségizetteknek pedig lehetőségük van meglévő érettségi eredményeiken javítani, vagy azokat újakkal kiegészíteni, szoros kapcsolat van az érettségi és a felvételi jelentkezés között. Az egységes jelentkezési határidő ezt a szoros kapcsolatot is kifejezi.

A Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2005 c. kiadvány, amely a részletes jelentkezési feltételeket tartalmazza, 2004. december 15-én jelenik meg - tudatta az oktatási tárca.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek