300 kilométer autópálya az ígért 800 helyett
Fónagy János fideszes országgyűlési képviselő az autópálya-építések kapcsán kérte számon az előző Medgyessy-kormány ígéreteit. Közölte: a ciklus végére várhatóan csak mintegy 300-320 kilométer sztráda épül az országban az ígért 800 kilométer helyett.
Dátum: 2004-09-29 15:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27711
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:30:15.358365, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nem nevezhető átláthatónak az autópálya-beruházás, hiszen az ezzel foglalkozó vizsgálóbizottság működésének első négy hónapjában egyáltalán nem kapott adatokat az M5-ös autópálya-szerződésről. Azt is kifogásolta, hogy a sztráda az M6-ossal együtt mintegy 1000 milliárd forintba fog kerülni, az összeg jelentős részét pedig nem a jelenlegi kormány állja. Az Orbán-kormány közlekedési minisztere szólt az ország közútjainak romló állapotáról is, amelyekre a jelenlegi kormány kevesebbet költ elődjénél.
Lengyel Zoltán az eddigi legsemmitmondóbb programnak nevezte a Lendületben az ország! címet viselő előterjesztést. Rámutatott: az írás nem tartalmazza azokat az intézkedéseket, amelyek a mezőgazdaságban dolgozókat, elsősorban a családi gazdákat segítik.
MTI - fideszfrakcio.hu