Az EU-bizottság 1 milliárd eurót adna Litvániának
Az Európai Bizottság több mint egymilliárd eurót szán Szlovákiának és Litvániának a 2007-2013 közötti időszakban négy atomreaktor felszámolásának segítésére.
Dátum: 2004-09-29 16:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27714
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:30:16.315792, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A testület szerdai brüsszeli közleménye emlékeztet, hogy ez a két ország EU-csatlakozásakor kötelezettséget vállalt négy atomreaktora bezárására: a litvániai, ignalinai atomerőmű első reaktorát még 2005 előtt, második reaktorát pedig legkésőbb 2009. december 31-ig kell bezárni, míg a szlovákiai, bohunicei erőmű első reaktoránál 2006. december 31., a másodiknál pedig 2008. december 31. a határidő. Az Európai Unió mindezt komoly pénzösszegekkel támogatja, abból kiindulva, hogy egy atomerőmű leszerelése költséges és hosszadalmas folyamat: a felszámolás egy új reaktor felépítésének nagyjából 15 százalékába kerül, s a radioaktívvá vált anyagokat hosszú ideig kell pihentetni.
Az EU-bizottság szerint a 2004-2006-os periódusra szóló támogatások ügye már rendeződött, de a 2007-2013 közötti időszakra vonatkozó támogatásról a tagállamoknak jó lenne minél hamarabb dönteni. A bizottsági javaslat (összesen 1,052 milliárd euró, ebből 815 millió Litvániának, 237 millió pedig Szlovákiának) e döntés alapjaként szolgál.
MTI - fideszfrakcio.hu