Baumag-károsultak demonstráltak
Mintegy 60 Baumag-károsult demonstrált szerdán a köztársasági elnök hivatala előtt, a károsultak képviseletében Patyi István levelet akart átnyújtani Mádl Ferenc elnöknek, azonban azt sem a köztársasági elnök, sem képviselője nem vette át.
Dátum: 2004-09-29 17:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27719
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:31:18.041918, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Patyi István jó néhány hónapja lép fel a Baumag károsultak nevében, de augusztus 10-e óta ez a tevékenysége csak akkor jogszerű, ha a választmány megbízásából teszi. Augusztus 10-én ugyanis a Kisstadionban a Baumag 5.527 károsultja közül megjelent 2.200 hitelező háromtagú hitelezői választmányt választott, s a törvények szerint ez a háromtagú testület - amelynek tagja Patyi István is - képviselheti a károsultak érdekeit.
Ezen az augusztus 10-i összejövetelen Wortmann György, a Baumag Stratégiai Fejlesztő Szövetkezet felszámolója bejelentette: a csődtörvényben rögzített 40 napos határidő alatt 5.527 hitelező 19 milliárd forintos hitelezői igényt jelentett be, 40 napon túl további 500 ügyfél több mint 1 milliárdot.
A Baumag károsultak teljes létszáma közel 12.400, az általuk befizetett összeg megközelíti a 20 milliárd forintot, amelyhez hozamként további 20 milliárdot követelnek.
A felszámolóbiztos álláspontja szerint a befektetőknek vissza kell fizetni azt az összeget, amelyet a Baumagnak az eredeti szerződés idején ténylegesen befizettek üzletrészvásárlás jogcímen.
A törvények szerint az augusztus 10-én megválasztott 3 tagú hitelező választmány képviseli a hitelezők érdekeit, s ezt a bíróság előtt is köteles megtenni.
A hitelezői választmány tartja a kapcsolatot a felszámolóbiztossal, s a választmány megalakulása lehetővé teszi, hogy a felszámolás költségei csökkenjenek, hiszen a felszámolóbiztosnak nem kell egyenként értesíteni a hitelezőket a felszámolás folyamatának állásáról, elegendő, ha a hitelezői választmánnyal működik együtt.
MTI - fideszfrakcio.hu