Feladta magát Krasznai József, a zámolyi romák volt szószólója
Önként jelentkezett szerdán a bíróságon a 2000-ben Strasbourgba távozott zámolyi romák szószólójaként ismert Krasznai József; a férfi ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben, a Székesfehérvári Városi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte - tájékoztatta a Fejér Megyei Bíróság elnöke az MTI-t.
Dátum: 2004-09-29 18:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27721
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:31:18.633598, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Krasznai Józsefet kétrendbeli megrontással, tízrendbeli választási csalás vétségével és folytatólagosan elkövetett személyi szabadság megsértésével vádolják.
Krasznai József, aki korábban Fejér Megyei Cigányok Független Szervezetének az elnöke, a Roma Parlament egyik vezető tisztségviselője volt, 2002-ben követte el azokat a bűntetteket, illetve vétségeket, amelyekért néhány hónapja a bíróság előtt kellett volna felelnie.
A tárgyalásokon azonban nem jelent meg, hozzátartozói szerint ismeretlen helyen, "feltehetően külföldön tartózkodott".
A vádirat szerint Krasznai József 2002-ben megrontotta gyermekkorú unokahúgát, megsértette a gyereklány személyi szabadságát, a kisebbségi önkormányzati választások során pedig kisebbségi önkormányzati képviselővé való megválasztása érdekében szavazatokat vásárolt.
A Székesfehérvári Városi Bíróság október 22-én tárgyalja az ügyét.
MTI - fideszfrakcio.hu