Olaszország és Pakisztán ellenzi az ENSZ BT állandó tagállamai körének bővítését
Olaszország és Pakisztán egyetért az ENSZ Biztonsági Tanácsa megreformálásának szükségességében, de ellenzi az állandó tagállamok körének kibővítését.
Dátum: 2004-09-29 18:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27724
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:31:19.647319, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Silvio Berlusconi olasz kormányfő és Pervez Musarraf pakisztáni elnök szerdai megbeszéléseiken jutottak erre a közös álláspontra, elvetve ezzel - a riválisoknak számító - Németország és India, továbbá más országok ilyen irányú törekvéseit. Róma az Európai Uniónak akar képviseletet a BT-ben, rotációs alapon, akárcsak más kontinenseknek.
Musarraf kedden érkezett háromnapos látogatásra az olasz fővárosba, s már tárgyalt Carlo Azeglio Ciampi államfővel, elsősorban ázsiai kérdésekről, illetve a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelemről. A pakisztáni elnököt csütörtökön fogadja II. János Pál pápa is: a Vatikánhoz vezető utakon e vizit kapcsán különleges biztonsági óvintézkedéseket léptettek életbe, akárcsak George Bush elnök legutóbbi vizitje idején.
Berlusconi és Musaraff a terrorizmus elleni harc kérdéseiről is eszmét cserélt, elsősorban az afganisztáni helyzetet elemezték, tekintettel a közelgő választásokra, illetve az iraki válságot tekintették át. A tárgyalásokat követő rövid sajtóértekezleten a két politikus bejelentette a kábítószer-csempészet elleni együttműködésről kötött megállapodás aláírását.
MTI - fideszfrakcio.hu