Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Összecsapás az Orániai rend felvonulásán

Idén sem múlt el összecsapások nélkül a protestáns Orániai rend hagyományos vasárnapi felvonulása az észak-írországi Portadown városában.


Dátum: 2002-07-08 11:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2674
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:36:55.413510, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A menet résztvevőinek egy csoportja kora délután rátámadt az útvonalat biztosító rendőrökre, akik közül mintegy huszonöten megsebesültek. Hivatalos adatok szerint öt rendőr állapota súlyos, őket kórházba szállították. Megsebesült két polgári személy is, akiket a rendőrök által kilőtt műanyaglövedékek találtak el. A hatóságok egyébként vízágyúkat vetettek be a rendőrökre támadó tömeg ellen, s több tüntetőt őrizetbe vettek.

Az északír protestáns közösség nyári felvonulásainak legkiemelkedőbb eseménye a július 12-e előtti vasárnap rendezett menet, amelyen a szervezők szerint Észak-Írországból és az Ír Köztársaságból mintegy tízezren vettek részt. A protestánsok ezekkel a felvonulásokkal ünneplik az Orániai rend névadójának, III. (Orániai) Vilmos királynak a katolikus II. Jakab fölötti boyne-i győzelmét és megemlékeznek az I. világháború somme-i csatájának protestáns áldozatairól.

A hatóságok - akárcsak az elmúlt években - felekezeti összecsapásoktól tartva ezúttal sem engedélyezték, hogy a hagyományos menet útvonala érintse Portadown katolikus körzeteit. Vasárnapra a kivezényelt mintegy 2000 rendőr, illetve brit katona betonelemekből és szögesdrótból vont barikádot Portadown katolikus negyede köré.

A menet részvevői előbb a város határában lévő Drumcree templománál istentiszteletet tartottak, majd megkezdték hagyományos felvonulásukat. A protestánsok fegyelmezetten vonultak végig a kijelölt útvonalon, egy kisebb csoport azonban a barikádoknál rátámadt a rendőrökre, s ennek nyomán törtek ki összecsapások. A felvonulók egyébként levélben tiltakoztak a hatóságoknál amiatt, hogy a menet nem érinthette a katolikus körzeteket.

Észak-Írországban az elmúlt hetekben jelentős mértékben kiéleződött a felekezeti feszültség, s mind Belfastban, mind a tartomány több más városában több fegyveres összecsapásra került sor. A felek egymást, illetve elsősorban a félkatonai szervezeteket vádolták a számos sebesültet követelő összetűzések miatt. A legtöbb vád a katolikus mozgalom milíciájának számító Ír Köztársasági Hadsereget érte, az IRA és a mozgalom politikai szárnyaként nyilván tartott Sinn Fein párt azonban visszautasította a vádakat.

Az összecsapások nyomán az elmúlt hét folyamán Tony Blair brit és Bertie Ahern ír miniszterelnök, továbbá David Trimble északír kormányfő részvételével több válságtanácskozásra került sor. E tárgyalások célja az északír békefolyamatot 1998-ban elindító nagypénteki egyezmény megmentése, a megbékélés esélyeinek megőrzése volt.

A tavalyi felvonulás után protestáns fiatalok több napon keresztül véres összecsapásokat vívtak a rendfenntartó erőkkel. A rendőrség szóvivője most reményét fejezte ki, hogy ez a "hagyomány" nem folytatódik.

Kapcsolódó elemek