Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

NATO-tagságra pályázók kormányfői találkozója

A NATO-tagságra pályázó kilenc állam miniszterelnöke azt szeretné, hogy országaik még ebben az évben kapjanak meghívást a védelmi szövetségbe.


Dátum: 2002-07-08 12:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2675
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:36:55.745566, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormányfők kétnapos rigai tanácskozásuk után, szombaton közzétett nyilatkozatukban rögzítették tagfelvételi elvárásaikat.

A lett fővárosban a NATO-tagjelöltként hivatalosan elismert Albánia, Bulgária, Észtország, Lettország, Litvánia, Macedónia, Románia, Szlovénia és Szlovákia vezetői gyűltek egybe. Az ugyancsak jelölt Horvátország miniszterelnöke a zágrábi kormányválság miatt nem volt jelen.

A NATO novemberben Prágában megtartandó csúcstalálkozóján akar újabb tagokat meghívni. A kiadott nyilatkozat szerint - amelyet a dpa idéz - a résztvevők úgy vélik: novemberben fel kellene venni a szövetség tagjainak sorába mindazon országokat, amelyek már kellően felkészültek.

Kapcsolódó elemek