A lakástüzek megelőzhetők
Október elsején indul a fűtési szezon, a tűzoltóság a lakástüzek megelőzése érdekében a fokozott óvatosságra hívja fel a figyelmet. A közelgő fűtési szezonban nő a lakástüzek és szén-monoxid-mérgezések veszélye - hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Dátum: 2004-09-30 09:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27739
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:31:24.384041, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Dobson Tibor elmondta: a lakástüzek számadatainak elemzésekor egyértelműen megállapítható, hogy több dolga akad a tűzoltóságnak a fűtési idényben, illetve, amikor a kegyelet - Mindenszentek napja -, és a közelgő ünnepek - az advent és a karácsony - miatt égő mécsest vagy gyertyát használunk lakásunkban.
Felidézte: évente mintegy 6.000-6.500 lakástüzet regisztrálnak.
Tavaly 6.839 lakástűznél kellett a tűzoltóknak beavatkozniuk, a tűzesetek során összesen 164-en vesztették életüket és 627-en sérültek meg, a tűzoltók 1.037 személyt mentettek ki a lángokból.
Idén eddig közel 3.500 lakástűz volt, amely során összesen 107-en haltak meg, 381-en megsérültek, és 839 embert mentettek ki a tűzoltók - tette hozzá. Elmondta: elsősorban a nyílt láng figyelmetlen használata - például az ágyban való dohányzás - és az elektromos zárlat okoz tüzet a lakásokban.
Az áldozatok és sérültek között legtöbbször a nem megfelelő reagálóképességgel és veszélyérzettel kevésbé rendelkező idős, vagy beteg emberek, és a kisgyermekek találhatók.
Felhívta rá a figyelmet, hogy még a fűtési szezonban sem késő átvizsgáltatni a különböző tüzelő-fűtő berendezéseket. Megjegyezte: a tüzelő-fűtő berendezések kifogástalan működése során is vigyázni kell arra, hogy ne legyen éghető anyag a sugárzó hővel, nyílt lánggal működő eszközök közelében. Hozzátette: a lakástüzek megakadályozása érdekében ezeket a tüzelő-fűtő berendezéseket ne alkalmazzuk felügyelet nélkül.
MTI - fideszfrakcio.hu