Mr. Nagyajólét néwshorolvasást tart
Hétpecsétes titok. Az éjjel, midőn a tisztes honpolgár már javában alszik, nem kívánt időket visszaidézve, elsötétített ablakú kocsik suhantak, egyre-másra. Lamperth gyászban, Kökény citromba harapott, Csillag önmagát dicsérte, Burány legyintett, legnagyobbat azonban a "puccskirály", Fodor Gábor csalódott.
Dátum: 2004-09-30 09:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27740
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:31:24.698826, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nem sok időt töltött tegnap a T. Ház üléstermében Gyurcsány Ferenc úr. Nagy hévvel és még nagyobb lendülettel ismertette programját, aztán szép csendben elillant. Hosszasan dicsérték, szapulták, de mit érdekelte ez már? Estére miniszterelnökké választották.
Kerülve a sajtó munkatársai által övezett fényes szobákat, a Parlament zegzugaiban tárgyalt, felváltva, jövendőbéli kormányának kiszemelt tagjaival. Nem volt könnyű rátalálni - a kiszemelt tagoknak.
A miniszterelnök szeptember 30-án, csütörtökön, egyezteti kormányának személyi javaslatait a koalíciós pártokkal - közölte napokkal ezelőtt Horn Gábor koalíciós koordinációért felelős politikai államtitkár, szabad demokrata ügyvivő.
Addig, hétpecsétes titok a kormány összetétele.
Ám, kis ország vagyunk. A titkos tárgyalások titokban maradásának szempontjából még inkább.
Kovács László szocialista pártelnök, miután bukott a pártjában, értelemszerűen a külügyi tárca éléről is buknia kellett. Nem tört bele se keze, se lába: békés öregkora biztosított, az Európai Unió parlamentjében még jó pénzért, jó pár évig elücsöröghet. De legalább egy titokkal kevesebb...
A második pecsét is hamar elolvadt: Medgyessy menesztette sportminiszterét, Gyurcsányt, ám elkapkodta a döntést, mert a tanítvány fölé nőtt, s kiebrudalta egykori kenyéradó mesterét.
Bárándy Péter igazságügy-miniszter törte föl a harmadik pecsétet. Szolidan vette kalapját, s bejelentette: nem hajlandó az új kormány tagja lenni. Ő tudja miért.
Hátra volt még négy talány. Tegnapig, midőn az új miniszterelnök ismertette lendületes programját. Tapsolták is bőszen a kormánypárti padsorokban, pedig sem sört, sem ételt nem osztogatott. Ígért viszont ennél sokkal többet. Mindenkinek. Ki hitte volna, hogy e tekintetben tékozlónak tartott Medgyessy nyomán, ennyi hely maradt a padláson.
Mégis! Lamperth Mónika belügyminiszteren látszott a jövő: sötét kosztümbe öltözött, mintha temetésre, s nem dicsérni jött volna.
Csillag István gazdasági miniszter parlamenti felszólalásában, pedig oly becsületes és fényes múltat festett a mennyezetre, önmaga és tárcája elmúlt időszakáról, hogy fogadni lehetett rá: ez a mindenféle korrupciós gyanúsítgatásokat a leghatározottabban visszautasító önértékelés valójában búcsúbeszéd.
Kökény Mihály egészségügyi miniszter arca a citromba harapottaké, fel sem nézett - holott szidták rendesen.
Burány Sándor viszont csak legyintet, miközben pártja vezérszónoka hosszasan ecsetelte, mily nagyszerű a munkaügyi tárca, két esztendő alatt kétszázezer új munkahelyet teremtett.
Mindezek szemlélése elég ahhoz, hogy feltörje a titok még megmaradt négy pecsétjét. A vak is láthatta: lapátra kerülnek!
***
Néhány kör a Parlament labirintusában és a várományosokra is fényrül:
- Kovács László külügyminiszter helyébe Somogyi Ferenc, az Informatikai Vállalkozók Szövetségének elnöke léphet
- Burány Sándor munkaügyi minisztert Csizmár Gábor a tárca jelenlegi politikai államtitkára válthatja
- Kökény Mihályt az egészségügyi tárca élén Rácz Jenő, jelenlegi helyettes államtitkár követheti
- Bárándy Péter igazságügy-minisztert Petrétei József válthatja
- Csillag István gazdasági miniszter üresen hagyott székébe Kóka János, az Informatikai Vállalkozók Szövetségének elnöke ülhet
- Lamperth Mónika belügyminiszter asszony pedig Kolbert Istvánnak, az MSZP Somogy megyei elnökének adja át a váltóbotot
- Nagy Sándor a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára tárca nélküli miniszterként felelhet a területfejlesztésért
- Baráth Etele, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal politikai államtitkára ugyancsak tárca nélküli miniszterként az európai uniós fejlesztési pénzekért
Bár Gyurcsány úr azt ígérte, hogy strukturális változást nem lesz, más forrásokból mégis úgy tudjuk, nem okozna nagy meglepetést, ha a sportminisztériumot összevonná az esélyegyenlőség tárcájával, s azzal sem, ha élére Göncz Kingát, az esélyegyenlőségért felelős tárca nélküli minisztert nevezné ki.
A legnagyobb vesztesek egyike kétséget kizáróan, Fodor Gábor, az SZDSZ "puccsvezére", 'ki "joggal" remélte Gyurcsánytól, hogy legalább bársonyszéket kap cserébe.
***
Megviselte őket az elmúlt 30 nap, de nem kell tovább izgulniuk. Megnyugtathatják a rokonságot és a klientúrát. Maradnak a miniszteri bársonyszékben
- Kiss Péter kancelláriaminiszter
- Draskovics Tibor pénzügyminiszter
- Hiller István kulturális miniszter
- Juhász Ferenc honvédelmi miniszter
- Magyar Bálint oktatásügyi miniszter
-Kovács Kálmán informatikai miniszter
- Göncz Kinga esélyegyenlőségi és szociális miniszter
***
Más várományosokról is lengedeznek hírek. Búcsúzik:
- Szabados Tamás oktatási államtitkár, helyébe lép Arató Gergely
- Pál László, BM rendészeti államtitkár, váltja Szilvásy György
- Tóth Zoltán BM önkormányzati államtitkár, helyébe lép Juhász Gábor
- Veres János pénzügyminiszteri államtitkárt Szekeres Imre váltja
- Esélyegyenlőségi államtitkár lesz még: Kórozs Lajos.
- A sportminisztérium államtitkává Ábrahám Attilát, kabinetfőnökké pedig Veres János léptetik elő.
***
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hivatalosan ma déltájban ismerteti kormánya névsorát. Dicséri a távozókat, nagyszerűek és csodálatosak, s bizalmat kér a helyükbe lépőknek. A cserék indokát természetesen sohasem tudjuk meg.
***
Az éjjel, midőn tisztes a honpolgár már javában alszik, nem kívánt időket visszaidézve, elsötétített ablakú kocsik suhantak, egyre-másra.
A Béla király úti miniszterelnöki rezidenciánál megálltak. Két éve üresen áll már e villa, a már hivatalosan is néhainak nevezhető Medgyessy Péter miniszterelnökként sohasem tette be a lábát, ugyanis a lakását nevezte ki rezidenciának. Gyurcsány Ferenc, mint mondotta, vidéki, pápai, (proletár szülőkkel) így nem csoda hát, hogy a kora esti miniszterelnöki-eskü után, nyomban beköltözött az elhagyott rezidenciába.
A sötétben suhanó, sötét ablakú kocsik nem vittek el senkit. Hoztak. Hétpecsétes titokként kezelt minisztereket és államtitkárokat. Ők is hajnalban értek haza...
gondola - fideszfrakcio.hu
***
Mr. Nagyajólét névshowrolvasást tartoTT
A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Kiss Péter (MSZP)
Külügyminiszter: Kovács László (MSZP), Somogyi Ferenc (nov. 1-től)
Pénzügyminiszter: Draskovics Tibor (az MSZP jelöltje)
Gazdasági miniszter: Kóka János (az SZDSZ jelöltje)
Belügyminiszter: Lamperth Mónika (MSZP)
Honvédelmi miniszter: Juhász Ferenc (MSZP)
Igazságügy-miniszter: Petrétei József (az MSZP jelöltje)
Egészségügyi miniszter: Rácz Jenő (az MSZP jelöltje)
Oktatási miniszter: Magyar Bálint (SZDSZ)
Kulturális miniszter: Hiller István (MSZP)
Munkaügyi miniszter: Csizmár Gábor (MSZP)
Földművelődésügyi miniszter: Németh Imre (MSZP)
Informatikai miniszter: Kovács Kálmán (SZDSZ)
Ifjúsági, családügyi és esélyegyenlőségi miniszter: Göncz Kinga (az MSZP jelöltje)
Környezetvédelmi miniszter: Persányi Miklós (az SZDSZ jelöltje)
Európai ügyek tárca nélküli minisztere: Baráth Etele (MSZP)
Regionális fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter: Kolber István (MSZP)