A hülyeség - ha fájna, 2004. szeptember 30.
Száguldó riporterünk ott volt kedd este a Körcsarnokban, ahol azonban marcona arcok állták útját, s nem engedték be. Bár emiatt kint maradt, semmi nem szeghette kedvét, fülét a falhoz tapasztotta, hogy legalább morzsákat elcsíphessen a Gyurcsány-programot bemutató szónoklatból. Megpróbálta rekonstruálni Gyurcsányi Ferenc beszédét, melyet a Körcsarnokban tartott.
Dátum: 2004-09-30 14:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27752
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:31:28.270862, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kedves barátaim!
Volt nekem egy álmom.
És ezt az álmot én gyakran álmodtam az én gyermekkoromban. És ezt csak azért mondom most el nektek, mert most, amikor beszélek hozzátok, nektek is fontos tudnotok, hogy akárcsak ti, valaha én is gyerek voltam gyerekkoromban. (Taps) Ebben a vissza-visszatérő álomban egy nagy, kupolás teremben álltam. Egészen kisfiúként, és azt mondogattam: Durcánika Ferencke vadok. Durcánika Ferencke, Madalolszág minisztelelnöke. Pápai dejek.
Azóta persze felcseperedtem. Túl vagyok rajta. Túl vagyok rajta, mert túl tettem magam, mint megannyi útelágazáson. A nyelvem is szapora, mint látjátok, ebben sem botlott meg. Pedig "nehéz szó" - mondta egyszer egy épp olyan miniszterelnök, mint én is. Legalábbis majdnem. Egy miniszterelnök, akinek büszkén mondhatjuk, hogy köszönettel, tisztelettel és kegyelettel. (Derültség és taps)
Tapsoljatok hát bátran, barátaim, ez így igazságos, legalábbis nekem ez van ideírva. És ha kitapsoltátok magatokat, adjatok inni szegény és megtört miniszterelnökötöknek.
Köszönöm szépen.
És most, hogy itt ittam a szemetek láttára, mindnyájan láthattátok, hogy én is épp úgy vizespohárból iszom a vizet, mint ti. (Elismerő moraj) Amit azért is teszek, mert nem bort prédikálok. Mert ha valaki azt mondaná, hogy bort prédikálok, akkor én lennék az, aki elsőként szórna hamut az ő fejére. Mert ha nem tennék igazságot, és nem tenném igazságosabbá, nem lennék az, aki leszek.
Pedig az leszek, és megcsinálom. Legyetek bátrak.
Mert én, Gyurcsányi Ferenc, azért jöttem erre a helyre, mert 43 éves vagyok, és mert én épp erre a helyre szólítottalak titeket, hogy elmondjam nektek, híveimnek: gazdag vagyok és hiteles ember. Gazdag és hiteles, de ezt nem dicsekvésből mondom. (Taps) Csak azért mondom, hogy örüljetek nekem, mert én is úgy örülök nektek, hogy ti is így örültök.
Van egy jó beszédem. Ezt most előadom nektek. (Elismerő moraj)
Gyurcsányi Ferenc vagyok. 43 éves. Pápai gyerek. Jó vagyok hozzátok. Megengedem nektek. (Vastaps) Mert miért ne csodálnátok engem, amikor itt állok előttetek, ti is, akiknek háttal. És tudjátok mit mondok én nektek, kedves barátaim? Azt mondom, hogy bizony jó dolog. Bizony jó dolog, őszintén, büszkén.
De valami mást is mondok én tinéktek. Igen, valami mást is mondok én tinektek. Valamit, mert nekem itt van a tarsolyomban. Felkészültem. És ezt bátran a szemetekbe mondom.
És amit most mondok az én szájam által, azt nektek is hallanotok kell a ti füleitekkel. És nem csak hallanotok kell, mert az kevés lenne a változáshoz, hanem a szívetekkel is visszhangoznotok kell engem. Mer ti is emberek vagytok, igen, ti is emberek vagytok, és nekem az első: az ember.
És mert ti is emberből vagytok, úgy helyes, hogy igent mondjatok énrám. Még akkor is, ha csak pár hetetek van is hátra e földi létből. Még akkor is, ha mentővel kell beszállítani titeket a parlamentbe. Mert a köztársaság az első, a második, a harmadik, és lássuk be, én sem vagyok épp utolsó. (Derültség és taps)
Pedig lentről jöttem. (Elismerő moraj) És ha valaki, én tudom milyen a magány. Anyám csak hat elemit végzett, apám ellenforradalmár utaskísérő volt. És mégis itt vagyok, itt állok előttetek, lenyűgözően. (Taps)
Mert mikor mondjuk ki bátran, ha nem most, ebben az emelkedett pillanatban, hogy valóban lenyűgöző vagyok, kedves barátaim, lenyűgöző, mint ez az ország, amit most megcsinálunk. (Hosszan tartó taps) Nektek, akik most miattam gyűltetek össze, ezért most azt mondom: ez jó dolog, ez fontos, csináljuk meg együtt a szegényeket, hogy ne legyenek, és a gazdagokat is, hogy ők se, és ha már nem lesznek, akkor csak én leszek tinektek, és az valóban jó lesz, mert megcsináljuk. (Vastaps)
Mert fontos dolog, hogy tudjátok, csodálatosan baloldali vagyok, mert baloldalinak lenni csodálatosan büszke, úgy is mint én is, meg ti is, akik engem. Igen baloldali vagyok, büszke baloldali multimilliomos tőkés, és csakis azért lettem ilyen, mert úgy maradtam. (Elismerő moraj)
Én mondom nektek, tanuljatok meg úgy mint én, és ha majd ti is én lesztek végre, akkor majd meglátjátok. Hiszek a nagyajólét és az öregecskedő nők erejében. Jöjjön el az én országom és legyen meg az én akaratom. És én csak azt kérem tőletek ehhez, hogy csak ebben az egyben segítsetek engem. (Hosszan tartó taps)
De aztán, ha meglett, hívjatok meg egy pofa sörre. Igen hívjatok meg engem, mert az államnak már egy megveszekedett buznyákja sincsen, én csak tudom, hiszen otthon mind megszámoltam. (Meghökkent csönd) Látjátok őszinte ember vagyok. Őszinte emberként vagyok őszinte veletek, mert ilyen egy őszinte ember. (Taps) Nézzetek rám, bátran, igazságosan, cselekvően. Látjátok, nem árulok zsákbamacskát.
Szóval elszállt az idő, és én örülök, hogy kibírtatok engem. (Derültség és taps) És most már tényleg nektek kell meghívnotok engem, mert én Gyurcsányi Ferenc vagyok, 43 éves, pápai gyerek, és ha én hívnálak meg mostan titeket, még azt mondanák rólam, hogy meg akarlak venni titeket kilóra, márpedig mi sem állt távolabb tőlem egész életemben.
És ha nincsen sörötök, esetleg egy korsó söjtör is jó lesz. (Hosszan tartó taps)
Hú ez vicces volt. Vicces voltam. (Vastaps) Nem baj. Jókor, jó helyen, nektek voltam vicces. Nem az Orbánéknak. (Szűnni nem akaró taps)
Ifj. Pióker Ignác