Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyengélkedik a Pápa

Komoly artikulációs nehézségekkel küszködött csütörtöki hivatalos programjain II. János Pál pápa, aki a Vatikánban Ion Iliescu román, majd Pervez Musarraf pakisztáni elnököt fogadva sem tudta végigolvasni rövid szövegét, azt segítői kényszerültek folytatni és befejezni.


Dátum: 2004-09-30 16:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27760
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:31:30.750456, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 84 éves, Parkinson-kórral és más komoly betegségekkel küszködő katolikus egyházfő szerdán tért vissza nyári rezidenciájáról, Castel Gandolfóból a Vatikánba. Az általános audienciát követően, amelyen viszonylag kipihentnek látszott, csütörtöki programjainak abszolválására csak nagy erőfeszítésekkel volt képes, rendkívül fáradtnak látszott. A pápára vasárnap komoly program vár: öt újabb boldogot avat a Szent Péter téren, köztük IV. Károly volt magyar királyt (I. Károly néven osztrák császárt). Musarrafot fogadva a pápa - akinek álláspontját végül segítői tolmácsolták - a párbeszéd és a tolerancia jelentőségére hívta fel a figyelmet Pakisztánban és a dél-ázsiai térségben, hangsúlyozva, hogy csak ez az út vezethet egy igazságos világhoz, az erőszak leküzdéséhez. II. János Pál az angol nyelvű üdvözletet sem olvasta el végül a találkozón, amely alig húsz percig tartott, és rendkívüli biztonsági intézkedések előzték meg a Vatikánhoz vezető utakon. A pakisztáni elnök rövid megbeszélést folytatott Angelo Sodano vatikáni államtitkárral is. A katolikus egyház fejének Musarraf imaszőnyeget ajándékozott, amelyet az élet fája motívumaival díszítettek, cserébe pápai érmék gyűjteményét kapta a pakisztáni vendég. Előzőleg, Iliescu román államfőt fogadva - aki egyben egy kiállítást is megnyitott a vatikáni múzeumban - a pápa olaszul igyekezett felolvasni az üdvözletét, de elakadt, s titkára végül egy munkatársára bízta a szöveg felolvasását. Gesztusaival ugyanakkor az egyházfő jelezte, hogy pontosan érzékeli a körülötte történő eseményeket, s utalt egyben 1999-es romániai vizitjére is. Iliescu litográfiai gyűjteménnyel ajándékozta meg a pápát, akitől pápai érmék sorozatát kapta ajándékul.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek