Orbán Viktor: Gyurcsány az ország eladásának üzleti tervét készítette el
A Gyurcsány Ferenc által ismertetett kormányprogram "az ország eladásának üzleti terve", ami csak arra alkalmas, hogy súlyosbítsa a bajt - mondta Orbán Viktor azt követően, hogy csütörtökön találkozott az Európai Unió Budapesten akkreditált nagyköveteivel.
Dátum: 2004-09-30 18:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27765
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:31:32.367478, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A sajtótájékoztatón, amelyen jelen volt Frans Paul Robert van Nouhuys budapesti holland nagykövet is, Orbán Viktor elmondta, hogy Magyarországon a privatizáció eddig mindig munkanélküliséget, áremelkedést, és nagyon gyakran korrupciót hozott.
A volt kormányfő arra is felhívta a figyelmet, hogy az országnak azért sincsen szüksége további privatizációra, mert a magyar gazdaságban a közvagyon aránya alacsonyabb, mint a legtöbb európai uniós országban.
A Fidesz elnöke a Gyurcsány-kormány miniszterjelöltjeiről szólva azt mondta, hogy "van közöttük olyan ember, akit én életben nem hallottam beszélni, nem láttam". Hozzátette: a bizottsági meghallgatásukig többet nem kíván róluk szólni, mert "egy miniszternél az számít, hogy mi van a szívében", ami viszont - tette hozzá - csak akkor fog kiderülni, ha koncepciójukat a testület előtt ismertették.
Az új kormány politikájával kapcsolatos álláspontját firtató kérdésre úgy válaszolt, hogy "az irányokat tekintve azon kívül, hogy el akarnak adni mindent, ami mozdítható, homályban hagyott bennünket a tegnapi vita". Ennek kapcsán úgy véli, hogy a költségvetés elfogadását mindenképpen meg kell várni ahhoz, hogy ismert legyen, "mi vár ránk a következő egy, másfél esztendőben".
A politikus arra reagálva, hogy a Gyurcsány-kormány a tervek szerint csak október 7-én terjeszti elő a költségvetést, azt mondta, hogy "van Magyarországon egy törvény, amely megmondja, hogy mit mikorra kell elvégeznie egy kormánynak." "Eddig az volt a szokás, hogy azt betartjuk" - hangsúlyozta.
Az új kormány felállásával esetlegesen változó Fidesz-stratégia iránt érdeklődő kérdésre közölte: "A mi stratégiánk az, hogy megpróbáljuk Magyarország legfontosabb kérdéseit beazonosítani, ezzel kapcsolatban az emberek véleményt összegyűjteni és javaslatokat tenni a bajok megoldására". Más stratégiát én nem ismerek - szögezte le Orbán Viktor.
fideszfrakcio.hu