A romániai magyar történelmi egyházak javára billent a román restitúciós bizottság döntéseinek mérlege
A magyar történelmi egyházak javára billent a román országos restitúciós bizottsága döntéseinek mérlege, miután a jogtalanul elkobzott ingatlanok vissza szolgáltatásáról szóló határozatok 57 százaléka magyar ingatlanokra vonatkozik - közölte Markó Attila államtitkár-helyettes csütörtökön.
Dátum: 2004-09-30 19:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27769
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:31:33.553782, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A román restitúciós bizottság alelnöke az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a bizottság legújabb összesítése szerint országos viszonylatban a vagyon- visszaszolgáltatási kérelmek száma eléri a 7500-at, aminek 26 százaléka a magyar történelmi egyházak jogtalanul elkobzott mintegy 2000 ingatlanjára vonatkozik. A még mindig elég nehézkesen haladó restitúciós folyamatban a bizottság eddig 574 esetben hozott elvi döntést a visszaigényelt ingatlanok visszaszolgáltatásáról. Az 574 esetből 326 esetben magyar ingatlanok visszaadásáról hozott elvi döntést a bizottság - mondta a testület alelnöke, és figyelemre méltónak nevezte, hogy a döntések 57 százalékát a magyar történelmi egyházak javára hozták.
Markó Attila a román országos restitúciós bizottság legfrissebb mérlegéről szólva rámutatott: az összesítés szerint a magyar történelmi egyházak közül a bizottság az evangélikus püspökség 12, az erdélyi református püspökség 88, a Királyhágó melléki református püspökség 69, a gyulafehérvári római katolikus érsekség 61, a nagyváradi római katolikus püspökség 40, a temesvári római katolikus püspökség 15, a szatmárnémeti római katolikus püspökség 13, az unitárius püspökség 28 pedig ingatlan-visszaigénylési kérelme ügyében hozott kedvező elvi döntést az igényelt ingatlanok visszaszolgáltatásáról.
A bizottság alelnöke azt is elmondta, hogy a testület legutóbbi ülését követően kézbesítették a végleges elvi visszaszolgáltatási döntéseket többek között a nagy történelmi múltra visszatekintő és az erdélyi kultúra bölcsőjének is nevezett nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium főépületére és melléképületeire, valamint a szintén kiemelkedő jelentőségű marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceumra, illetve a szintén Marosvásárhelyen található Művészeti Líceumra és az Unirea Líceumra vonatkozóan.
Markó Attila államtitkár-helyettes végül hangsúlyozta: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség hatékony közbenjárásának köszönhetően a román restitúciós törvény alkalmazását nem fogják befolyásolni a parlamenti választások, a visszaszolgáltatási folyamat tehát töretlenül folytatódik az elkövetkező hetekben, hónapokban is.
MTI - fideszfrakcio.hu