Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

További támadásokkal fenyeget az al-Kaida

Sem a brit belügyminisztérium, sem a titkosszolgálat nem volt hajlandó kommentálni hétfőn azt az amerikai sajtóértesülést, amely szerint családjával együtt Nagy-Britanniában rejtőzködik az al-Kaida terrorszervezet egyik magas rangú képviselője, aki korábban Oszama bin Laden "európai nagykövete" volt.


Dátum: 2002-07-08 13:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2679
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:36:56.954576, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Time magazin arról számolt be, hogy Abu Katada és családja számára az MI5 brit titkosszolgálat valahol Észak-Angliában biztosított menedéket, és az al-Kaida vezetőjének egykori bizalmasa azóta a brit hírszerzés "szuperügynökeként" tevékenykedik.

Bob Graham amerikai szenátor a BBC-nek nyilatkozva ezzel egy időben közölte: az amerikai hírszerzés adatai szerint a tavaly szeptemberi terrorcselekményeket irányító szaúdi milliomos életben van, s valahol az Afganisztán és Pakisztán közötti hegyekben rejtőzködik. Graham elengedhetetlennek nevezte Oszama bin Laden elfogását, hangsúlyozva, hogy rejtőzködése, időnkénti üzenetei hatalmas támogatást jelentenek a terrorszervezet számára. Az al-Kaida csakis a terrorista vezér ártalmatlanná tételével zúzható szét - fogalmazott Bob Graham.

A változatlan londoni aggodalmakra utalnak azok a brit sajtóértesülések, amelyek szerint Nagy-Britannia az Egyesült Államok és Izrael után a harmadik helyen szerepel az al-Kaida által tervezett terrortámadások célpontjainak listáján. A brit titkosszolgálat egyébként arra számít, hogy a terroristák következő akcióikat a tavaly szeptember 11-i, az Egyesült Államok ellen végrehajtott terrortámadás első évfordulójához időzítik. Az MI5 attól tart, hogy az évforduló kapcsán a terroristák amerikai, izraeli és brit célpontok ellen "látványos támadásokat" terveznek. A brit hírszerzés szerint egyre intenzívebbek a különböző al-Kaida-sejtek közötti kommunikációs kapcsolatok, s ez is arra utal, hogy Oszama bin Laden és terrorszervezete újabb nagyszabású akcióra készül.

Kapcsolódó elemek