Közpénzből vagyonosodott milliárdosok kormánya?
A Fidesz arra szólítja fel Kóka Jánost, a gazdasági miniszteri poszt milliárdos várományosát valamint Gyurcsány Ferenc milliárdos miniszterelnököt, hogy hozzák nyilvánosságra azokat a szerződéseket, amelyeket cégeik az állammal kötöttek. Erről Fónagy János és Szijjártó Péter fideszes képviselők beszéltek a miniszterjelölt bizottsági meghallgatásával egy időben tartott sajtótájékoztatójukon pénteken.
Dátum: 2004-10-01 12:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27784
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:31:38.243938, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fónagy János tájékoztatása szerint a testület tagjai elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy Kóka a gazdasági válság orvoslására milyen technikákat alkalmazna. Hozzátette, hogy a miniszterjelöltet ezenkívül még az informatikával, az energetikával és a MÁV-val kapcsolatban kérdezték.
Fónagy János kétkedve fogadta a miniszteraspiráns európai uniós forrásokkal kapcsolatos szavaira úgy reagált, hogy kérdéses azok lehívása, hiszen - mint hozzátette - a jövő évi költségvetés nem tesz említést a saját forrásokról.
A Fidesz ugyanakkor fontosnak tartja, hogy a miniszterjelölt nem támogatja az energiaipar további privatizálását, így a paksi atomerőmű eladását sem - fejtette ki Fónagy János.
A bevétel fele állami forrásból
Az MSZP után az SZDSZ is beküldte saját milliárdosát a kormányba - jelentette ki Szijjártó Péter, aki Kókára és Gyurcsányra utalva úgy fogalmazott, hogy a Gyurcsány-kormány nyugodtan nevezhető a milliárdosok kormányának is.
Szijjártó Péter aggályának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a jelölt az Elender informatikai cég éléről érkezik, amely cég bevételének mintegy fele állami forrásokból - az Oktatási Minisztériumtól - származik.
Ezzel összefüggésben emlékeztetett az OM és az Elender között 1998-ban megkötött szerződésre is, amely - mint megjegyezte - az Elendert 6 évre bebetonozta az internetpiacba.
fideszfrakcio.hu