Kormányzati sportbotrány
Kivonult a Fidesz Göncz Kinga ifjúsági, családügyi és esélyegyenlőségi miniszter-jelölt meghallgatásáról a parlament ifjúsági és sportbizottságának pénteki ülésén. Szijjártó Péter (Fidesz) ügyrendi javaslatot tett, hogy a bizottság napirendjét egészítsék ki a kancelláriaminiszter-jelölt meghallgatásával, aki a jövőben a sport területét fogja felügyelni. A kormánypártok nem támogatták a javaslatot, ezért az ellenzékiek elhagyták az ülést.
Dátum: 2004-10-01 12:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27785
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:31:38.551569, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bakonyi Tibor, a testület szocialista elnöke az ülésen ismertette Gyurcsány Ferenc Szili Katalin házelnökhöz intézett levelét. Ebben a kormányfő a miniszterek sorában Göncz Kinga gyermek-, ifjúsági és sportminiszterré történő kinevezésére tesz javaslatot a köztársasági elnöknek és kéri a jelölt bizottsági meghallgatását.
A bizottság elnöke elmondta: a testület törvényi kötelessége így, hogy gyermek-, ifjúsági és sportminiszter-jelöltként hallgassa meg Göncz Kingát.
A miniszterjelöltek csütörtöki meghallgatásain is felvetődött az a probléma, hogy a kormányfő az új minisztériumi struktúra alapján tette meg javaslatait, a bizottságok azonban, a szükséges törvénymódosítás hiányában, a jelenlegi kormányszerkezet alapján hallgatják meg a jelölteket. Az Országgyűlés emberi jogi bizottsága ülésén például az ellenzéki képviselők azért nem szavaztak, mert kifogásolták: a miniszterelnök azt kérte, gyermek-, ifjúsági és sportminiszter-jelöltként hallgassák meg Göncz Kingát, ezek a területek azonban nem tartoznak a bizottság kompetenciájába.
Gyurcsány Ferenc csütörtökön, amikor bemutatta az új kormánylistát, elmondta azt is: a kabinet első ülésén tárgyalja meg azt a törvénymódosítási tervezetet, amely a kormány struktúráját tartalmazza. A tárcavezetők így október 4-én a jelenlegi kormányzati struktúrának megfelelően teszik le az esküt, és a parlamenti bizottságok is ennek megfelelően hallgatják meg őket; egy hónapon belül, a jogszabály módosítása után megtörténik a strukturális átalakulás is.
A Fidesz csütörtöki sajtótájékoztatóján már Rogán Antal rámutatott: a jogszabály-módosítás hiányában lesz olyan miniszter, akinek három minisztériuma lesz, és olyan is, akinek nulla.
MTI - fideszfrakcio.hu