Nógrád az egyik "legtöbbet panaszkodó" megye
Nógrád megye a százezer lakosra jutó benyújtott panaszok alapján a negyedik helyen áll országos viszonylatban, az 1995 és 2004 közötti adatok tükrében, Budapest, Pest megye és Heves megye után - mondta az állampolgári jogok országgyűlési biztosa pénteken Salgótarjánban, ahol egy hónapos munkalátogatásának tapasztalatairól váltott szót intézményvezetőkkel.
Dátum: 2004-10-01 12:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27788
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:31:39.483151, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lenkovics Barnabás két csoportra osztotta a hivatalához érkező panaszok okait. "Klasszikus" kategóriának nevezte a politikai szabadságjogok sérelmeit. Ezek Budapestről érkeznek legnagyobb számban, ami szavai szerint "a jogtudatossággal, az állampolgári öntudattal és jogismerettel függ össze". Hozzátette, hogy Budapesten belül is különbséget lehet tenni, ugyanis a "legpanaszkodóbb" ilyen szempontból az V. kerület.
Az állampolgári jogok biztosa elmondta, hogy Heves és Nógrád megye a másik kategóriába tartozik, ahol a "második generációs emberi jogok" sérelmét, vagyis a gazdasági, szociális, egészségügyi, kulturális, oktatási hiányosságokat teszik szóvá.
"Köztudomású Nógrád megye hátrányos helyzete, ezt visszatükrözi, megerősíti a mi stasztikánk" - jelentette ki.
Lenkovics Barnabás három olyan nagyobb súlyú problémát emelt ki, amelyek országosak is, de Nógrád megyét különösen érintik. Ezek a munkához, a lakáshoz, valamint az egészségügyi ellátáshoz való jog problémái.
A biztos szeptemberi munkalátogatásán készült feljegyzésében kitért a természeti csapások következtében keletkezett károk kompenzációjára. Hivatalához a károk összegszerű meghatározása és a helyreállítási támogatás mértéke közötti különbség miatt érkezett a legtöbb kifogás. Beszámolója szerint a vizsgálat során egyértelművé vált, hogy a - jogszabály alapján készített - kárfelmérési adatlap több hiányosságot is tartalmaz, de a leglényegesebbnek azt tartotta, hogy a felmérés időpontjában szinte lehetetlen a károk meghatározása. Ezért javaslata szerint a helyreállítás megkezdése előtt megoldást kell találni az újbóli felmérésre és az adatok későbbi korrigálására is.
MTI - fideszfrakcio.hu