Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor: Kormányzati kötelesség támogatni a határon túli magyar oktatást

A határon túli magyar felsőoktatás támogatását szorgalmazta pénteken nagyváradi sajtótájékoztatóján Orbán Viktor volt miniszterelnök és Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke.


Dátum: 2004-10-01 14:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27797
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:31:42.394662, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke kérte a magyar kormányt, hogy a jövő évi költségvetésben 4 milliárd forintot biztosítson erre a célra. "Ez nem kiadás, az oktatás támogatása befektetés a közös magyar jövőbe" - mondta.

Amennyiben a kormány nem biztosítja a 4 milliárd forintot, a Fidesz ilyen irányú módosító indítványt terjeszt be a parlamentben - közölte Orbán Viktor.

Tőkés László rossz üzenetnek nevezte azt a "Budapestről eredeztetett" döntést, amely akkor szüntette meg a Sapientia alapítvány támogatását, amikor sikerült az első magyar egyetemet akkreditáltatni. Tőkés László a helyzet rendezésére levélben fordult Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz, s kérte, hogy az új kormányfő mielőbb találkozzon az erdélyi egyházi vezetőkkel.

"Remélem, hogy Gyurcsány Ferenc a tőle megszokott bátorsággal fog nyitni a határon túli magyarok és egyházak irányába" - fogalmazott a püspök.

Ugyancsak kérte Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt arra, hogy a Magyar Állandó Értekezlet novemberi ülésére hívják meg a Kárpát-medencei Magyar Autonómia-tanács szervezeteit is.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek