Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Száz dolgozótól válik meg a szentgotthárdi Lurotex Kft.

Száz dolgozóját bocsátja el még az ősz folyamán, a jelenleg még közel kétszáz főt foglalkozató szentgotthárdi Lurotex Kft- tájékoztatta az MTI-t pénteken Déri Miklós, a textilipari cég jogtanácsosa. A Lurotex Kft. vezetése egy pénteki tanácskozáson ismertette az üzemi tanács tagjaival elképzeléseit a szövetgyári kapacitás csökkentésére, a lánchurkoló üzem bezárására, valamint az átszervezések következtében 100 dolgozó csoportos létszámleépítésére.


Dátum: 2004-10-01 17:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27807
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:31:45.370364, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Déri Miklós közölte azt is: a csoportos létszámleépítést a törvényes előírásoknak megfelelően hajtják végre, az érintett dolgozók megkapják összes járandóságukat, így a végkielégítést is. Hozzátette: a Lurotex Kft a jövőben nagyobb hozzáadott értékkel bíró, magasabb árfekvésű termékeket kíván gyártani. "A létszámleépítés oka a kínai termékek erős, megállíthatatlan nyomása, amely több magyar céget bezárásra kényszerít" - közölte a cégvezetés indokait a jogtanácsos. Déri Miklós hangsúlyozta: az elbocsátásra kerülő dolgozók száma kevesebb lehetett volna, ha nem lennének szavai szerint a hazai közbeszerzések teljesen és alaptalanul zártak, nem építenének azoknál hosszú évek óta kizárólag import szövetekből gyártott ruházatra. "A nyertes közbeszerzési pályázatok ára a piaci árhoz képest aránytalanul magas, a külföldi gyártók és a pályázó kereskedők pedig aránytalanul magas nyereséget érnek el, így közvetett módon még finanszírozást is kapnak, ami szerintünk ellentétes a szabad verseny közösségi elveivel" - közölte Déri Miklós.

Az olasz Radici cégcsoporthoz tartozó Lurotex kft. 1993 óta működteti szövőgyárát Szentgotthárdon, ruházati alapanyagokat gyártanak. Állításuk szerint Magyarországon a selyem típusú szövetek egyedüli gyártói, amelyeket vízálló egyenruhák készítéséhez lehetne felhasználni, termékeik NATO beszállításra alkalmas minősítéssel rendelkeznek.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek