Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lamperth Mónika felügyelet alatt

Gyurcsány Ferenc eredetileg nem Lamperth Mónikát szánta belügyminiszternek, és csak MSZP-n belüli baloldali csoportok nyomására nevezte meg jelöltként. Kovács Zoltán erről pénteken sajtótájékoztatón beszélt Budapesten, a belügyminiszter meghallgatását követően.


Dátum: 2004-10-01 18:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27808
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:31:45.665170, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Biztos forrásból tudjuk, hogy Kolber István szerda éjszaka kapott telefont, hogy mégsem ő a belügyminiszter - mondta az Országgyűlés Önkormányzati Bizottságának elnöke a belügyminiszter-jelölt meghallgatását követően, a kormányfőválasztást követően tartott MSZP-s egyeztetésre utalva. Kolber István a médiában a hivatalos bejelentés előtt belügyminiszter-jelöltként szerepelt, csütörtökön Gyurcsány Ferenc regionális fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszternek jelölte. A kommunikációban az jelenik meg, hogy bizonyos frakcióbeli baloldali csoportok nyomására Gyurcsány Ferenc változtatott korábbi álláspontján - közölte Kovács Zoltán. Hozzátette: elgondolkodtatónak találják, hogy ez Lamperth Mónika esetében történt így, és nem a többi jelölt valamelyikénél.

Kovács Zoltán elmondta: kényszermegoldásként Lamperth Mónika szoros felügyelet alá került, amikor államtitkárnak Juhász Gábor MSZP-s frakcióvezető-helyettest és Szilvásy Györgyöt, Gyurcsány Ferenc bizalmasát a belügyi tárcához helyezték.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek