A magyar mezőgazdaság az uniós csatlakozás vesztese
A magyar mezőgazdaságot nem készítették fel az európai uniós csatlakozásra, hiszen olyan mély válsághelyzetben volt a belépés idején, amire még nem volt példa a rendszerváltás óta eltelt több mint egy évtizedben - mondta Glattfelder Béla európai parlamenti képviselő egy békési gazdafórumon pénteken.
Dátum: 2004-10-01 20:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27813
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:31:47.182953, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus rámutatott: mindez hátrányosan befolyásolja a magyar mezőgazdaság kilátásait az uniós piacon. Külön gondot okoz az is, hogy a magyar mezőgazdaság nem egyenrangú versenypartnere a régi uniós tagállamok gazdáinak. A csatlakozási tárgyalásokon olyan megállapodás született, ami szerint a magyar termelők hosszú időn keresztül kevesebb támogatást kapnak, mint a régi uniós gazdák - mutatott rá. A képviselő elmondta, hogy még a korábban nyertesnek vélt agrárágazatok egy részének is romlott a helyzete, példaként a gabonaágazatot említette. Úgy tűnik, látva az első uniós év eredményeit, még azok az ágazatok sem tudnak nyertessé válni - ilyen például a gabonaágazat -, amelyeket ide soroltak. Ugyanakkor amelyeket vesztesnek soroltak, azok igazán vesztesek is lettek - vélekedett Glattfelder Béla.
A következő időszak veszélyeiről szólva a politikus kijelentette: az Európai Unióban ma olyan reformelképzelések fogalmazódtak meg - éppen a korábban hosszú távon is biztos csatlakozási nyertesnek hitt cukorágazatot érintően -, amelyek nemcsak azzal a veszéllyel fenyegetnek, hogy a cukoripar és a cukorrépa-termesztők rosszul járnak, hanem azzal is, hogy ez a mezőgazdasági ágazat és feldolgozóipar teljes egészében megszűnik. Ebből az következik, hogy egyszerre két dologra kell hangsúlyt fektetnünk. Egyrészt a csatlakozási tárgyalásokból fakadó hátrányos megkülönböztetések minél előbbi mérséklésére és megszüntetésére kell törekednünk, illetve meg kell próbálnunk elérni, hogy az Európai Unióban ne szülessenek olyan reformdöntések, amelyek az egyébként is nehéz helyzetben lévő magyar mezőgazdaság sorsát még nehezebbé tennék - fogalmazott a képviselő. A gabonára vonatkozó intervenció novemberi életbe lépését Glattfelder Béla a csatlakozási tárgyalások hibájaként értékelte. Emlékeztetett: Franz Fischler mezőgazdasági biztos megmondta, a magyarok nem kapják meg azt a lehetőséget, hogy a gabona intervenció, illetve a gabonaexport-támogatás a magyar gabonára hamarabb megkezdődne. Ennek az az oka, hogy a csatlakozási tárgyalásokon ezt nem kértük. A tárgyalásokon arra kellett volna erőfeszítéseket tennünk, hogy Magyarországon az intervenció és a piaci beavatkozások hamarabb kezdődjenek, mint az unió más tagállamaiban, mivel Magyarországon előbb van aratás, mint az unió más tagállamaiban és jobban összecsúsznak a különböző gabonapiaci csúcsok - hangoztatta Glattfelder Béla.
MTI - fideszfrakcio.hu