Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ilyen programmal 2002-ben nem nyertek volna a szocialisták

Ha 2002-ben a most beterjesztett kormányprogrammal álltak volna elő a szocialisták, nem kapták volna meg az emberektől a program végrehajtásához szükséges bizalmat. Orbán Viktor a pesthidegkúti polgári körök fórumán kijelentette: a 2002-es kormányprogramhoz képest 185 konkrét ígéret hiányzik a jelenlegiből.


Dátum: 2004-10-01 20:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27814
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:31:47.506193, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz elnöke a péntek esti polgári körös fórumon kijelentette: az elmúlt időszakban a magyar demokrácia történetében példátlan események történtek, és egyáltalán nem biztos, hogy a váratlan fordulatok véget értek. A kormányprogramról szólva hangsúlyozta, hogy ez nem Magyarország programja, mert nem szavaztak rá a magyar emberek. A volt miniszterelnök közölte: a 2002-es kormányprogramhoz képest 185 konkrét ígéret hiányzik a jelenlegiből. Orbán Viktor elmondta, hogy a kormányprogram nem más, mint Magyarország eladásáról szóló üzleti terv. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt két esztendőben 430 milliárd forint értékben privatizálták az állami vagyon egy részét, és háromezer milliárd forint új hitelt vettek fel. Mint mondta, ez az összesen 3.430 milliárd forintos többletbevétel nem látszik az országon.

A Fidesz elnöke úgy ítélte meg, hogy az ellenzéknek vannak demokratikus eszközei arra, hogy megállítsa a privatizációt. "Mi többen vagyunk, ráadásul mögöttünk élő milliók vannak, a privatizálók mögött pedig élettelen milliárdok" - fogalmazott.

Orbán Viktor közölte: az új miniszterelnök, annak a kormánynak a miniszterelnöke, aki a szabad Magyarország történetében elsőként kerül hatalomra választási felhatalmazás nélkül, éppen Szent Mihály napján lépett hivatalba. Erről, mint mondta, egy népi bölcsesség juthat az ember eszébe, amely szerint Szent György napján, kihajtáskor, mindenki lehet pásztor, de Szent Mihálykor, behajtáskor csak az pásztor, aki elszámol.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek