Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az elmúlt hét eseményeit értékeli ülésén a Fidesz-frakció

Deutsch Tamás általános frakcióvezető-helyettes vezeti a Fidesz képviselőcsoportját július 15-ig, amikor az egész napos frakcióülésen megválasztják a múlt héten lemondott Pokorni Zoltán utódját.


Dátum: 2002-07-08 14:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2683
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:36:58.168449, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rogán Antal frakcióigazgató hétfőn elmondta: az elmúlt héten lezajlott események áttekintése és értékelése is szerepel a Fidesz parlamenti frakciójának hétfői ülésén. A politikus szavai szerint a frakcióban felmerült, hogy alaposan vizsgálják meg: a Belügyminisztérium vezetése valóban megfelelően, kellő szakmaisággal és higgadtsággal látta-e el a feladatát.

A frakcióigazgató közölte: a képviselőcsoport foglalkozni kíván a lakáshitelezés terén kialakult helyzettel is, mert - mint mondta - az a tapasztalatuk, hogy egyre nehezebb lakáshitelhez jutni.

A politikus kitért arra, hogy a Fidesz-frakció át fogja tekinteni a Medgyessy Péter múltját vizsgáló parlamenti bizottsággal kapcsolatban benyújtott kormánypárti módosító javaslatokat.

- Azt érezzük ugyanis, hogy ezek a módosító indítványok lehetetlenné akarják tenni a testület felállását és működését - tette hozzá Rogán Antal.

Kapcsolódó elemek