Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Medgyessy kirúgott szóvivője szobáját örökölte

Medgyessy Péter volt miniszterelnök új irodába költözött. A Parlament félemeletén kapott egy szobát, azt, ahol korábban a kormányszóvivő is dolgozott - írta a Népszabadság.


Dátum: 2004-10-02 12:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27824
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:31:50.544820, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A törvény értelmében a volt miniszterelnök, Medgyessy Péter hivatali idejének feléig, vagyis egy évig jogosult gépkocsi-használatra, és titkárság is megilleti. A volt kormányfő nem mond le képviselői mandátumáról, de bizottsági feladatot nem kér.

Medgyessy egyelőre Mandúr László parlamenti helyén ül, miután az Országgyűlés alelnöke úgy gondolta, egy volt miniszterelnöknek ne hátul vagy a patkó szélén legyen a helye, ezért felajánlotta az ő székét.

origo.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek