Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Olimpikonokkal az olimpiáról

Schmitt Pál olimpiai bajnok, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Gyulai Zsolt voltak Firtl Mátyás, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség soproni képviselőjelöltjének vendégei Sopronban az Olimpiáról olimpikonokkal címmel meghirdetett rendezvényen. Schmitt Pál kijelentette: sajnálatos, hogy a tisztes, világraszóló magyar eredmények a háttérbe szorulnak az olimpiai eskühöz méltatlan tettek miatt.


Dátum: 2004-10-02 13:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27826
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:31:51.196748, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A soproni születésű Firtl Mátyást jó szívvel ajánlotta Schmitt Pál a soproni és Sopron környéki választók figyelmébe a nyilvános, elsősorban a sportról, sportdiplomáciáról, sportpolitikáról szóló beszélgetésen. Schmitt Pál elmondta: egyetért az Elég volt! címmel írt levelet aláíró olimpikonokkal. Sajnálatosnak nevezte, hogy a tisztes, világraszóló magyar eredmények a háttérbe szorulnak az olimpiai eskühöz méltatlan tettek miatt, amilyenekre eddig még nem volt példa a magyar sporttörténetben. Egy bajnoknak az utolsó pillanatig is meg kell mutatnia, és bizonyítania kell, hogy ő bajnok - vélte Schmitt Pál, aki hangsúlyozta: az ügy még nem zárult le. Egyébként A Magyar Sporttudományos Társaság (MST) a kétszáztizenhét olimpikont ,,tisztának" jelentette, amihez képest döbbenetes volt szembesülni a doppingügyekkel - fejtette ki az elnök, aki azt is elmondta, hogy a tesztekért összesen 35 millió forintot fizetett a MOB.

Schmitt Pál kifejtette, hogy az üggyel kapcsolatos további egymásra mutogatásban nem szeretne részt venni, és továbbra is azért dolgozik, hogy a magyar sport presztízsét visszaállítsa. Schmitt Pál beszélt arról, hogy az élsport példákat állít a magyar fiatalok elé, a sport a nevelés egyik legfontosabb eszköze, a sportolás tartást, önbizalmat ad. Ezért is szükséges változtatni a Magyarországra jellemző állapotokon, melyek szerint az egyáltalán semmilyen sportot sem űző felnőttek a lakosság 61 százalékát teszik ki.

Az Európai Parlament képviselőiként a magyarok - együtt az MDF-es, és a két szlovákiai magyarral - erős csapatot alkotnak. Munkájukat összetartás jellemzi, és tisztességes az együttműködés a szocialista frakció képviselőivel a közös érdekek érvényesítésében. "Mindenki végzi a feladatát." - mondta az EP-képviselő.

Gyulai Zsolt többszörös olimpiai bajnok az olimpiai tapasztalatairól szóló beszámoló mellett szólt arról, hogy tagja a Fidesz Sportszekciójának, ahol a szakmaiságot hivatott képviselni a sportban is szükséges rendszerváltást célul kitűző program előkészítő munkájában. Gyulai Zsolt szerint a sportnak presztízsveszteséget okoz a minisztérium megszüntetése. Úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferenc miniszterként nem értett a sporthoz, és nem is érdekelte az, ezért mindenképpen eljött az ideje, hogy olyan ember álljon a magyar sport élére, aki ahhoz elhivatottságot érez. Erre a jelenlegi helyzetben van remény, mert mint Schmitt Pál is elmondta: azok, akik szolgálatként fogják fel a sport ügyét, a politikai hovatartozás ellenére is szót tudnak egymással érteni.

A sport és sportpolitikai témák mellett Schmitt Pál a soproni időközi választásról szólva elmondta: Sopron az ország szíve csücske. Sopron és környéke választ most országgyűlési képviselőt, amely választásban megint megmérettetik a jobb és a baloldal. Az egész ország figyel Sopronra és Szécsényre, és az egész ország szurkol Sopronnak, azért, hogy a polgári oldalon ismét siker születhessen - mondta Schmitt Pál.

cyberpress.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek