Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány Ferenc lejáratta Magyarországot

Gyurcsány Ferenc, újdonsült miniszterelnök, semmibe vette az Európai Unió gyakorlatát, és lejáratta Magyarországot, valamint az Országgyűlés szakbizottságának eljárását azzal, hogy egy három héten belül összeférhetetlenné váló személyt jelölt a külügyminiszteri posztra.


Dátum: 2004-10-02 14:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27828
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:31:51.904189, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


KÖZLEMÉNY

Gyurcsány Ferenc, újdonsült miniszterelnök, semmibe vette az Európai Unió gyakorlatát, és lejáratta Magyarországot, valamint az Országgyűlés szakbizottságának eljárását azzal, hogy egy három héten belül összeférhetetlenné váló személyt jelölt a külügyminiszteri posztra.

A Külügyi Bizottság fideszes tagjai Kovács Lászlót alkalmatlannak tartják arra, hogy egy időben készüljön fel európai biztosi feladatára, irányítsa a magyar külügyeket, valamint a Szocialista Pártot.

A Fidesz meggyőződése, hogy Kovács László el akarja kerülni annak látszatát, hogy osztozik a Medgyessy-kormány sorsában, és annak bukásával együtt távozik a hazai kormányzati rendszerből.

Kovács László azzal indokolta pünkösdi miniszterségét, hogy Somogyi Ferenc kijelölt külügyminiszter nem lett volna képes október elején elfoglalni hivatalát. Ezzel szemben a valóság az, hogy Somogyi már most készen áll a miniszterjelölti meghallgatásra.

A Fidesz Külügyi Kabinetje leszögezi, hogy a kormányalakítási színjátéknak az az eleme, miszerint Kovács László, mint Európai Uniós biztos-jelölti meghallgatását követően Magyarországon miniszteri esküt tesz, sérti az Európai Unió biztosainak megválasztási gyakorlatát.

Budapest, 2004. október 2.

Németh Zsolt

Külügyi Kabinet

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Országgyűlési Képviselőcsoport

Kapcsolódó elemek