Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Saron a rakétatámadásokról

Addig tart a Gázai övezet északi részén indított katonai akció, amíg az izraeli területek elleni palesztin rakétatámadások teljesen meg nem szűnnek - jelentette ki az izraeli miniszterelnök.


Dátum: 2004-10-03 11:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27836
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:31:54.323663, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ariel Saron az izraeli közszolgálati rádiónak szombaton éjjel adott nyilatkozatában leszögezte: minden lehetségest és szükségest megtesznek annak érdekében, hogy megszűnjenek a Gázai övezettel határos térségben lévő izraeli városok elleni palesztin rakétatámadások. "A jelenlegi helyzet elfogadhatatlan" - jelentette ki. Az izraeli hadsereg csütörtök óta folytat jelentős katonai akciót a Gázai övezet északi részén. Az akció első három napja során ötven palesztin és öt izraeli veszítette életét. Az izraeli katonák egy kilenc kilométer széles övezetet tartanak ellenőrzés alatt a határ mentén. A palesztinok által gyártott Kasszám típusú rakéták hatótávolsága öt kilométer. Jasszer Arafat palesztin elnök szombaton azt követelte, hogy a "világ azonnal lépjen fel" Izrael bűnös támadása ellen. Elítélte Izraelt Ahmed Korei palesztin miniszterelnök is, aki ugyanakkor felszólított az izraeli városok elleni rakétatámadások beszüntetésére. Elítélte az izraeli katonai műveleteket Egyiptom és Jordánia. Amr Musza, az Arab Liga főtitkára az ENSZ, az Egyesült Államok, az Európai Unió és Oroszország "teljes némaságát" ítélte el. Az izraeli közszolgálati rádiónak adott nyilatkozatában Saron hozzátette, hogy a katonák fellépnek a Gázai övezetben lévő izraeli telepek védelmében is. Ezeket a telepeket jövőre tervezi kiüríteni Izrael. A kormányfő nyilatkozatával egy időben Izrael ENSZ-képviselője azt közölte az izraeli katonai rádióval, hogy határozottan tiltakozni fog a világszervezetnél, mivel egy filmfelvétel bizonyítéka szerint rakétavetővel felszerelt palesztin fegyveresek használtak a Gázai övezetben egy, az ENSZ jelével megkülönböztetett mentőautót.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek