Ma avatják bodoggá Károly királyt
A magyar és a közép-európai történelem egyik ellentmondásos személyiségét avatja boldoggá vasárnap, ünnepélyes szertartás keretében a Szent Péter téren II. János Pál pápa: IV. Károly magyar király (1887-1922) - I. Károly néven osztrák császár - négy másik katolikus személyiséggel együtt lép a boldogok sorába.
Dátum: 2004-10-03 11:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27838
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:31:54.901290, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Uralkodó elég ritkán kerül a katolikus egyház szentjei és boldogjai sorába, hasonló példáig talán egészen a XIII. században uralkodott francia királyig, a szentté avatott IX. Lajosig kell visszamenni. Nem véletlen így az sem, hogy Habsburg Károly boldoggá avatási folyamata hosszú évtizedeken keresztül húzódott, míg például a macedóniai albán származású Teréz anyát alig hat évvel halála után avatta boldoggá - 2003-ban - a katolikus egyházfő. Károly 1914. június 28-án lett az Osztrák-Magyar Monarchia trónörököse, Ferenc Ferdinánd tragikus halálát követően, s 1916. november 21-én foglalta el az elhunyt Ferenc József osztrák császár trónját. December 30-án Budán Magyarország apostoli királyává koronázták. A vatikáni biográfia szerint a háború végén IV. Károly magatartása tette lehetővé, hogy Ausztriában további vérontás és polgárháború nélkül, békésen valósuljon meg az átmenet egy újabb társadalmi rendbe. Ennek ellenére elűzték hazájából. "A pápa kívánságára, aki tartott a kommunista önkényuralom közép-európai terjeszkedésétől", IV. Károly megpróbált visszatérni Magyarországra, hogy helyreállítsa királyságát, de inkább lemondott szándékáról, "semmint hogy egy polgárháború lehetőségét kockáztassa". 1921 végén Madeira szigetére száműzték. A mostoha körülmények miatt halálos betegség támadta meg, de IV. Károly zokszó nélkül viselte a tengernyi szenvedést, és halálos ágyán mindenkinek megbocsátott, aki őt elárulta. 1922. április 1-jén hunyt el. A boldoggá avatást szorgalmazók szerint IV. Károly halála után több olyan csoda is történt, amely az egykori uralkodó "közbenjárásának" tudható be. Bizonyítottnak tekintik, hogy egy súlyos betegségben szenvedő apáca Károly boldoggá avatásáért imádkozva meggyógyult. Károlyért ifjúkora óta egy kis vallásos közösség imádkozott, s halála után ebből a közösségből alakult ki a "Károly Király Imaliga a Népek Békéjéért", amely 1925-ben kezdte meg a bizonyítékok és a tanúságok gyűjtését. Az egyes katolikus hívői közösségek által "békecsászárként" is emlegetett IV. Károly boldoggá avatási szertartásának megkezdését több mint fél évszázada, 1949-ben jelentették be, s tavaly április 12-én erősítette meg a Vatikán a boldoggá avatáshoz szükséges csodatétel elismerését: mindezt 2003. december 20-án szentesítette aláírásával II. János Pál, aki pápaságának közel 26 esztendeje alatt csaknem másfélezer boldogot avatott. A magyar történelemkönyvekbe viszont a "királypuccsok" és a "budaörsi csata" címszavakkal - illetve az isonzói harcokban való részvételével - vonult be az utolsó magyar király, noha a vatikáni életrajz szerint "az egyház társadalmi igazságosságról szóló tanítása alapján gyakorolta uralkodói hatalmát". IV. Károly ugyanis - két év világháborús részvétel után - 1918-ban lemondott az osztrák császári, illetve a magyar királyi jogok gyakorlásáról (november 13-án írta alá az eckartsaui nyilatkozatot, amely azonban a királyság intézményét nem szüntette meg, s Magyarország 1946-ig királyság maradt), de 1921-ben kétszer is fegyverrel kísérelte meg visszaszerezni a magyar trónt. Osztrák részről sem egyértelmű az uralkodó szerepének és boldoggá avatásának megítélése. Az osztrák lapokban megjelent, történelmi visszapillantással foglalkozó cikkekben, olvasói levelekben egyebek között arra is emlékeztetnek, hogy I. Károly 1916-os trónra lépésétől a hatalmas véráldozatok ellenére a vereségig folytatta a háborút, és az I. világháború frontjain a monarchia hadserege harci gázt is bevetett. A katolikus egyház boldoggá avatási eljárása a szentté avatási eljárás első része. A boldogot felveszik a szentek névjegyzékébe. A boldoggá avatottat egy meghatározott területen nyilvánosan tisztelhetik, de ereklyéit nyilvános tiszteletre nem tehetik ki, és templomot nem szentelhetnek a tiszteletére. A vasárnapi ünnepélyes ceremónia előestéjén imaestet, illetve előmisét tartottak a római városfalakon kívüli Szent Pál bazilikában, hétfőn pedig a Santa Maria Maggiore bazilikában lesz hálaadó szentmise, s ezt követi a pápa audienciája a boldoggá avatásra Rómába sereglett zarándokok számára. A vasárnapi színpompás ünnepségen magyar hagyományőrző huszárok is felvonulnak csapatzászlókkal, s magyar népviseletbe öltözött hölgyek is ott lesznek az Angyalvártól a Szent Péter bazilikáig tervezett menetben.
MTI - fideszfrakcio.hu