Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az olaszok kivonulnak Irakból

Az olasz miniszterelnök-helyettes pontosított kijelentése szerint Róma akkor vonja ki csapatait Irakból, ha sikerrel befejeződik a januárban tervezett választásokkal kezdődő demokratikus folyamatok. Gianfranco Fini szombaton Kairóban Amr Muszával, az Arab Liga főtitkárával tárgyalt. A találkozó után újságíróknak kijelentette: az olasz csapatokat a választások után kivonják Irakból, mert ahogy az irakiak szabad akaratából megválasztott kormánya lesz az országnak, nem lesz szükség a külföldi csapatok jelenlétére.


Dátum: 2004-10-03 13:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27840
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:31:55.539246, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nem sokkal a kijelentés elhangzása után az olasz politikus sajtófelelőse pontosítással állt az újságírók elé. Eszerint az olasz miniszterelnök-helyettes arra gondolt, hogy a választásokkal kezdődő demokratikus folyamat sikeres befejezése után válik feleslegessé az olasz csapatok jelenléte Irakban. Olaszország háromezer katonával vesz részt az Irakban lévő nemzetközi koalícióban. A katonák kivonásáról az olasz kormánynak eddig az volt a hivatalos álláspontja, hogy amíg szükség van rá, az olaszok Irakban maradnak. Az Arab Liga főtitkára korábban azt sürgette, hogy hozzák nyilvánosságra az Irakban lévő külföldi katonák kivonásának pontos menetrendjét.

index.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek