Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sikeres volt az autókiállítás

Mintegy 15 ezer látogatója volt az idei, 17. nemzetközi járműipari szakkiállításnak, az Autótechnika 2004-nek a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban - közölte vasárnap, a rendezvény záró napján a Hungexpo sajtóosztálya.


Dátum: 2004-10-03 17:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27845
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:31:57.063740, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közlemény szerint a csütörtökön szakmai nappal kezdődött szakkiállítás a hétvégén több ezer látogatót vonzott a színes programokkal, a szlalom versennyel és a folyamatosan zajló pódiumbeszélgetésekkel. Az Autótechnika az Európai Unióhoz való csatlakozás után Magyarországon az első autós háttéripari szakkiállítás, amely átfogja a szakma teljes spektrumát. Az Autószalont váltó években a beszállító ipar, az alkatrészgyártás fóruma alkalmat teremt az üzleti partnerek szakmai találkozójára. Ebben az évben több mint tízezer négyzetméteren 151 cég - köztük 26 új kiállító - mutatta be termékeit, s zajlottak a kísérő rendezvények. A közel harminc témakörből az idén is az alkatrészgyártás és -kereskedelem vonultatta fel a legtöbb kiállítót. Nagy számban voltak jelen a garázsipar és a gépjárműjavítás területén tevékenykedő cégek is. A szakmai konferenciákon napirendre került az autóalkatrész-kereskedelem az EU-csatlakozás után, a GPS- (helymeghatározó) technológia a gépjárművédelemben, a közlekedés biztonsága. Szó esett az autóipari vállalkozások pályázati lehetőségeiről, a használtautó-kereskedelem újdonságairól. A látvány- és a szórakoztató elemek sem hiányoztak az Autótechnika 2004 kínálatából. A látogatók autómatuzsálemeket, izgalmas sportkocsikat, a technikai fejlesztések egész sorát felvonultató autókat egyaránt megtekinthettek. Rendkívül népszerűek voltak a töréstesztek, és sokakat megdöbbentett a "gyalogosgázolás". A látvány még úgy is sokkoló volt, hogy mindenki látta, tudta, mindössze egy bábut lökött fel a "figyelmetlen" vezető. Nagy mezőny gyűlt össze a szlalompályán, ahol az amatőr versenyzők saját gépkocsijukkal indulhattak a versenyben.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek