Álságos a szocialisták viselkedése
Medgyessy Péter ment, Gyurcsány Ferenc jött, de a szocialisták álságossága a sorkatonai szolgálat megszüntetése kapcsán továbbra is megmaradt. A Fidesz-Magyar Polgári Szövetég ugyanis egyetért a sorkatonai szolgálat megszüntetésével. Olyannyira, hogy a Fidesz már 2000-ben döntött a professzionális hadseregre történő átállásról, s ezen álláspontja mellett kitart - kezdi közleményét Simicskó István.
Dátum: 2004-10-03 17:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27846
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:31:57.354150, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ugyanakkor nem járulunk hozzá ahhoz, hogy Juhász Ferenc honvédelmi miniszter néhány ezer szocialista szavazat megszerzése érdekében kockára tegye Magyarország biztonságát. A Fidesz ugyanis - ellentétben a szocialista honvédelmi miniszterrel - az ország biztonságát elsődlegesnek tartja. Ezért fontos szempont számunkra, hogy a sorkatonai szolgálat megszüntetése után is, szükség esetén gyors és határozott döntéseket lehessen hozni az ország és az emberek biztonsága érdekében. Mindez biztosítható azzal, hogy a kormány hatáskörébe kerülne a honvédelmi kötelezettségek érvényesítése.
Reméljük, a szocialisták számára is az ország biztonsága, s nem pedig a szavazatszerzés az elsődleges, s felhagynak fennforgató magatartásukkal.
Budapest, 2004. október 3.
Simicskó István
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Országgyűlési Képviselőcsoport
Biztonságpolitikai Műhely
fideszfrakcio.hu