Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyarkanizsán, Csókán és Óbecsén veszített a VMSZ polgármesterjelöltje

Biztosnak tűnik, hogy Ada után két további magyarok lakta településen, Magyarkanizsán és Csókán is elveszítette a polgármesteri széket a legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), míg Szabadkán győzelemre áll a jelenlegi VMSZ-es polgármester, Kucsera Géza.


Dátum: 2004-10-04 07:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27850
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:31:58.611145, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MTI-vel közölték vasárnap éjszaka a szabadkai VMSZ-központban, hogy a voksok mintegy felének összeszámlálása után Szabadkán Kucsera Géza nyolc százalékkal vezet a demokrata párti jelölttel, Oliver Duliccsal szemben.

Magyarkanizsán, Csókán és Óbecsén biztosnak tűnik a VMSZ-es polgármesterjelölt kudarca. Némi vigasz, hogy a 86 százalékban magyarok lakta Magyarkanizsát a magyar nemzetiségű Körmöczi Károly fogja vezetni, aki a nem nemzeti alapon szerveződő, VMSZ-szel rivalizáló Vajdasági Reformpárt politikusa.

Zentán nagyon szoros a küzdelem, míg Topolyán és Kishegyesen jól áll a VMSZ jelöltje.

Az említett városok közül egyedül Óbecsén nem volt VMSZ-es a városvezető.

Kasza József pártjának eddig hét polgármestere volt a Vajdaságban. Adát már az első fordulóban elveszítette a párt.

A választást megfigyelő Központ a Szabad Választásokért és Demokráciáért nevű szervezet nem hivatalos részeredményei szerint biztosnak tűnik, hogy Belgrádban a Demokrata Párt (DS) polgármesterjelöltje, Nenad Bogdanovic nyer a radikális párti Aleksandar Vuciccsal szemben. Újvidéken viszont a voksok 84 százalékának összeszámlálása után alig egy százalékkal vezet a radikális párti Maja Gojkovic a DS jelöltjével, Borislav Novakoviccsal szemben, ezért és a vajdasági székvárosban egyelőre megjósolhatatlan a szavazás kimenetele.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek