Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jelentés tervezet az M5-ösről

Az Országgyűlés M5-ös autópálya kivásárlását vizsgáló bizottságának hétfői ülésén a képviselők általában egyetértettek a zárójelentés-tervezetnek az autópálya koncessziós szerződésének történetét leíró bevezetőjével, ám az autópálya továbbépítése 2003. december 31-i határidejének megítélésében eltér a kormány-, illetve az ellenzéki pártok álláspontja.


Dátum: 2004-10-04 11:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27857
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:00.734252, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Fónagy János (Fidesz), a vizsgáló bizottság elnöke ismertette a plénum hat havi tevékenységéről készített jelentéstervezetének általános részét. Ebben felsorolják a meghallgatott korábbi és jelenlegi közlekedési minisztereket, államtitkárokat és a Nemzeti Autópálya Rt. vezető szakembereit, valamint azokat a szerződéseket, dokumentumokat, amelyeket a bizottság áttekintett.

Az ülésen kisebb vita alakult ki arról, hogy a bizottság munkáját milyen mértékben befolyásolta az a tény, hogy az M5-ös autópálya koncessziós szerződésének 2004. évi 6-os módosítását csak szeptember közepén kapták meg a képviselők, ráadásul a 600 oldalas dokumentum csak angol nyelven áll rendelkezésre.

Szalay Gábor (SZDSZ) alelnök azt javasolta: a zárójelentés tervezetéből kerüljön ki az a szövegrész, hogy emiatt a bizottság munkáját nem tudta elvégezni, mert így féléves tevékenységüket saját maguk minősítették volna eredménytelennek. Javaslatára a jelentés szövege úgy módosult: a bizottság nincs abban a helyzetben, hogy a koncessziós szerződés 2004. évi módosítását értékelhesse.

A jelentéstervezet megállapítja: az 1994-es döntéshozók számításai nem váltak be. (A koncessziós alapszerződést 1994. május 2-án írta alá Schamschula György akkori közlekedési miniszter.) Így az M5-ös forgalma, amelyet a nem várt balkáni háború is befolyásolt, alatta maradt a várakozásoknak. Emellett rosszul ítélték meg a magyar úthasználók díjfizető készségét, és nem számoltak az M5-ös viszonylagosan magassá váló útdíjával sem. Abban is egyetértés van a kormánypárti és az ellenzéki frakciók között, hogy már 1998-ban világossá vált: valamit kell tenni azért, hogy mérséklődjenek az M5-ös útdíjai.

A Fidesz-kormány véleménye 1998-2002 között az volt, hogy meg kell várni a 2003. december 31-i időpontot, amikor az Alföld Koncessziós Autópálya (AKA) Rt.-nek lejár az opciós joga az M5-ös Kiskunfélegyháza-Szeged közötti szakaszának továbbépítésére, mivel szerintük ez kedvező tárgyalási pozícióba hozta volna a magyar államot a koncessziós szerződés módosításával kapcsolatban. Ezt akkor több nemzetközi jogi szakvélemény is alátámasztotta.

A jelenlegi kormány által elfogadott jogi álláspont szerint viszont az AKA Rt.-nek a koncessziós szerződés 2030-i lejártáig fennáll a joga, hogy tovább építhesse az autópályát. Fónagy János kifejtette: a zárójelentés általános része után csatolják a frakciók különvéleményét, amelyet azok keddre véglegesítenek.

Balogh László (MDF) azt javasolta, hogy a bizottság hozzon határozatot arról, hogy tagjai a jövőben is betekinthessenek az M5-ös kivásárlásával kapcsolatos titkosított szerződésekbe, dokumentumokba, a zárt ülések jegyzőkönyveibe, mivel alapos vizsgálatára több ezer oldalas terjedelmük miatt sem volt elég idő.

Az MSZP és az SZDSZ képviselői szerint, ha erre a titkos ügyiratkezelés szabályai lehetőséget adnak, támogatják a javaslatot, ám azzal a korlátozással, hogy a bizottság mandátumának szeptember 6-i lejárta után csak egy hónapig tekinthessenek a titkosított iratokba az arra jogosultak.

Fónagy János elmondta: erről még hétfőn kikéri az Országgyűlés főtitkának véleményét, és annak függvényében kedden hozza meg a határozatot a kérdésről a vizsgáló bizottság.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek