Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ötven bázispontos kamatemelést hajtott végre az MNB

A Magyar Nemzeti Bank a Monetáris Tanács döntése alapján július 9-ei hatállyal 50 bázisponttal 9,5 százalékra emeli a jegybanki alapkamatot - tudatta hétfőn az MNB.


Dátum: 2002-07-08 17:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2687
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:36:59.395077, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A döntésnek megfelelően az overnight jegybanki betét kamatlába 8,0 százalékra, az overnight fedezett hitelé 11,0 százalékra emelkedik.

A közlemény szerint a tanács áttekintette a gazdasági és pénzügyi folyamatok alakulását. Értékelésük szerint a forint árfolyamának elmúlt időszakban tapasztalt gyengüléséhez a nemzetközi befektetők kockázati prémiumelvárásainak növekedése is hozzájárult. Az árfolyam alakulását, valamint az év második felében és 2003-ban várható gyorsuló gazdasági növekedést is figyelembe véve a tanács szükségesnek látja a monetáris szigorítást, azért, hogy 2003 végére az infláció ne haladja meg a 4,5 százalékot.

A Magyar Nemzeti Bank legfőbb döntéshozó szerve, a Monetáris Tanács május 21-i ülésén döntött az 50 bázispontos kamatemelésről. Ezt azzal indokolták, hogy a keresleti- és a költségoldalról egyszerre jelentkező inflációnövelő tényezők veszélyeztetik a dezinflációs pályát és úgy ítélték meg, hogy nem lazíthatók a monetáris kondíciók.

Ezt megelőzően a testület február 19-i ülésen döntött a kamatok 8,5 százalékra történő csökkentéséről.

A Monetáris Tanács legutóbbi, június 24-i ülésén kamatemelésről nem döntött, szeptember elsejei hatállyal azonban szűkítette a jegybanki egynapos betét- és hitelkamat közötti folyosót az eddigi 3 százalékpontról 2 százalékpontra. Az indoklás szerint a lépés célja a bankközi kamatok volatilitásának mérséklése, illetve az Európai Központi Bank gyakorlatának átvétele volt.

Kapcsolódó elemek