A Heim Pál Gyermekkórház dolgozói is részt vesznek a csütörtöki országos sztrájkban
A Fővárosi Önkormányzat Heim Pál Gyermekkórház számos dolgozója csatlakozik az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) csütörtökre meghirdetett országos sztrájkkezdeményezéséhez - közölte az intézmény sztrájkbizottsága hétfőn az MTI-vel.
Dátum: 2004-10-04 13:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27860
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:01.686456, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a Magyar Orvosi Kamara által is támogatott munkabeszüntetés célja a beteg gyermekek biztonságos ellátásához elengedhetetlenül szükséges személyi és tárgyi feltételek megteremtése, az egészséges és biztonságos munkahelyek megteremtése és EDDSZ által megfogalmazott bérkövetelések megvalósulása. Utóbbi révén nemcsak a hálapénz megszüntetését szeretnék elérni, hanem azt is, hogy megfelelő jövedelem mellett, elegendő és jól képzett egészségügyi és szociális ágazati dolgozó gyógyítsa, ápolja és gondozza a ráutaltakat. A sztrájk ideje alatt az osztályokon ápolt beteg gyermekek ápolása, valamint a sürgős, halasztást nem tűrő esetek ellátása zavartalanul folyik - áll a közleményben.
MTI - fideszfrakcio.hu