Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Buza Attila-díjat kapott Kósa Lajos

Áder János a Fidesz frakcióülésén bejelentette, a Buza Attila-díjat 2004-ben az Önkormányzatok Napján Kósa Lajos, Debrecen polgármestere kapja. Dr. Buza Attila országgyűlési képviselő 2000-ben hunyt el, az emlékére elnevezett díjat Szájer József alapította. Áder János hozzátette: a korábbi debreceni polgármester munkálkodásához képest egy ciklusban tízszer annyi működő tőke áramlott be a városba.


Dátum: 2004-10-04 16:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27867
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:03.903650, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kósa Lajos beszédében leszögezte: bár ma divat ennek az ellenkezőjét állítani, az államnak és az önkormányzatoknak igenis van olyan vagyonuk, amelyet bűn lenne privatizálni. Állítását alá is támasztotta: Debrecen közös tulajdonában álló cégei adózás után évi másfél-kétmilliárd forintot termelnek.

Debrecen polgármestere a díjjal járó pénzjutalmat Búza Attila két fiának adta át. Mint mondta, azért, mert így a fiúk, akiknek édesapjukhoz hasonlóan könyvgyűjtés a szenvedélyük, így könyveket vásárolhatnak.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek