Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Miért mindig a szocialisták idején kell bezárni a kórházakat?

A kormányzat felelőtlenségének újabb szomorú példája, ami Pincehelyen, a kórház ügyében történik manapság. Egy jól felszerelt és 50 éve jól működő kórházról van szó, amely biztosítja az itt élők megfelelő egészségügyi ellátását, és a gyógyulás lehetőségét. Ezt a kórházat most végveszély fenyegeti - hangzott el hétfőn Koltai Tamás és Selmeczi Gabriella interpellációjában.


Dátum: 2004-10-04 16:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27868
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:04.220583, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az emberek első lépésben a sebészeti osztály megszűnésének fenyegetésével kénytelenek szembenézni, noha a szocialisták annak idején még azt ígérték nekik: megkezdik az egészségügy nyomorának felszámolását. Nos, a felszámolás valóban megkezdődött: a szocialisták a kórház leépítését, a sebészeti fekvőbeteg ellátás megszüntetését, az osztály bezárásút tervezik - figyelmeztetett Koltai Tamás.

Az emberek végső elkeseredésükben az utcára vonultak. Koltai Tamás emlékeztetett, hogy a Horn-kormány idején egyszer már felmerült a kórház bezárásának gondolata, de helyiek akkor eredményesen küzdöttek a kórház megmentéséért. Vajon miért mindig a szocialisták kormányzása alatt kúszik elő Pincehelyen a leépítés, a megszüntetés és a bezárás baljós árnya? - kérdezte a képviselő.

Rácz Jenő, újdonsült egészségügyi miniszter válaszában elmondta, hogy sebészként pontosan tisztában van azzal, mi kell egy sebészeti osztály hatékony működtetéséhez. Mint mondta, a kevés beteg miatt át kell gondolni a pincehelyi sebészeti osztály felszámolását, amelyhez kérte az ellenzéki képviselők közreműködését is.

Selmeczi Gabriella kijelentette: mivel a pincehelyiek valószínűleg nem tudnák elfogadni a miniszter válaszát, ezért ő is el kell, hogy utasítsa azt. Az Országgyűlés elfogadta a választ.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek