Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Agyhalál - 2004. október 2-4.

"Keller László elvégezte azt a munkát, amivel megbízta az előző miniszterelnök, méghozzá nem is akárhogyan" - mondta Gyurcsány Ferenc a Népszabadságnak adott interjújában 2004. október 2-án. Vajon mit mond erről a könnyes búcsúról Keller László?


Dátum: 2004-10-04 16:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27869
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:04.531858, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Keller László hétfői (október 4.) budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: az államtitkárság által végzett munkára továbbra is szükség lenne. Azzal indokolta távozását a közpénzügyi államtitkárság éléről, hogy "érezhetően fogyott a levegő" körülötte.

Keller azt is mondta: "ma a levegőt nem a Fidesz osztja". Az ezzel kapcsolatos kérdésekre azonban csak annyit mondott: amit nem lehet bizonyítani, arról az ember jobb, ha nem beszél.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek