Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A gyógyszer vagy drága, vagy eltűnik a patikákból

Az emberek a kormány "jóvoltából" a saját bőrükön tapasztalhatják: amikor a szocialisták kormányoznak, a gyógyszer vagy drága, vagy egyszerűen eltűnik a patikákból - mondta Rácz Jenőhöz intézett interpellációjában Selmeczi Gabriella hétfőn a parlamentben.


Dátum: 2004-10-04 16:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27870
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:04.836928, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- A gyógyszerkérdés az a terület, ahol az MSZP egészségpolitikáját a teljes bizonytalanság és kudarcok sorozata kísérte és kíséri ma is. Kezdetnek felrúgták a polgári kormány gyógyszer-megállapodását, amely jól működött, és megakadályozta a betegek gyógyszer-költségeinek emelkedését. Az emberek egy része ekkor még azt hitte, a szocialisták azért rúgták fel a megállapodást, mert tudnak helyette valami jobbat, valami mást. Jobbat nem tudtak, de mást igen: a jóléti rendszerváltás jegyében csökkentették vagy megvonták több száz orvosság tb-támogatását, a betegekre terhelték a gyógyszeráfát, és így az egekbe emelték a gyógyszerárakat. Az eredmény? Elszabadult árak, bizonytalanság, tiltakozás és teljes káosz a gyógyszerpiacon - mondta a képviselő. Hozzátette: a betegek, a családok, a nyugdíjasok elemi felháborodását látva a kormány lázas pótcselekvésekbe kezdett: összevesztek a patikusokkal, megfenyegették a gyógyszergyártókat, és alkotmányellenes ultimátumokat szabtak. A nagy "csatazajban" csak arról nem beszéltek, hogy a problémák kiváltó oka maga a kormány volt. Nyár elején végül mégiscsak kötöttek valamiféle megállapodást a gyártókkal, ezt követően azonban a patikák sokáig komoly ellátási zavarokkal küzdöttek, és küzdenek még ma is.

- Jelenleg mintegy nyolcvan orvasság hiányzik a patikákból, köztük szemcseppek, trombózis elleni szerek, gyulladáscsökkentők, vérhígítók és görcsoldók. Ezekhez a gyógyszerekhez a betegek már hónapok óta nem jutnak hozzá - és sajnos a jelenség nem példa nélküli. Az elmúlt két év szocialista kormányzása alatt ugyanis már többször volt gyógyszerhiány: gondoljunk csak arra, ahogy az emberek a tavalyi év végén - jobb félni, mint megijedni alapon - gyógyszer-felvásárlásba kezdtek. Gondoljunk a tavaszi kaotikus állapotokra az inzulin-ellátásban, vagy az egyedi méltányosság alapján rendelhető gyógyszerek esetére, ahol - a kérelmek késedelmes elbírálása miatt - a súlyos betegek több hetes-hónapos késéssel jutnak csak hozzá gyógyszereikhez. Ezt az eljárást a minap egyébként az ombudsman is aggasztónak találta - mondta Selmeczi Gabriella, majd újfent megkérdezte: miért van az, hogy amikor a szocialisták kormányoznak, a gyógyszer vagy drága, vagy egyszerűen eltűnik a patikákból?

Rácz Jenő erre azt válaszolta: valószínűleg más adatokból dolgoznak, mert neki más a véleménye. Szerinte a fennálló gyógyszerhiány egyáltalán nem nevezhető veszélyesnek. Frajna Imre a választ nem fogadta el.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek