Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A hülyeség - ha fájna, 2004. október 4.

Kuncze Gábor napirend előtti felszólalására adott válaszában Gyurcsány Ferenc folytatta miniszterelnöki expozéjában megteremtett hagyományát, s az ellenzéket ostorozta. Beszédéből kiderült: vagyonát talán kevesli, és helyesnek tartaná, ha újabb privatizálásra nyílna módja. Ezt követően szitokszóként használta a munkáspárt szót. Vajon mióta szitokszó a munkás és a munkáspárt a szocialisták háza táján? Vajon a Tony Blairt példaképül kikiáltó Gyurcsány Ferenc miért gondolja, hogy az ellenzék elleni kirohanásában a Munkáspártot járatná le?


Dátum: 2004-10-04 17:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27873
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:05.775308, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gyurcsány Ferenc azt ajánlotta Kuncze Gábor (!) napirend előtti felszólalására adott válaszában, hogy a Fidesz ne álljon meg a privatizáció leállításának követelése mellett, hanem "javasolja az államosítást". Eddigi életpályáját, vagyonosodásának útját a sajtóból megismerve úgy tűnik, Gyurcsány Ferenc kevesli az emberek közös tulajdonának eddigi lebontásából szerzett vagyonát. Úgy gondolkodhat, hogy amennyiben egy államosításra kerülne sor, ezt követően talán ismét mód nyílna számára egy-egy nagyobb falat.

Ezt követően azt mondta: "nem vagyok az Önök pártjának tagja, de lenne egy kezdeményezésem. Azt javasolnám, hogy a Fidesz - Magyar Polgári Párt [Sic! - Szövetség, mintegy másfél esztendeje - fideszfrakcio.hu] nevét alakítsák át Fidesz - Magyar Munkáspárttá. Azt tudom mondani, ez a név fejezi ki annak a politikának a lényegét, amit Önök képviselnek. Fidesz - Magyar Munkáspárt. Jó munkát ehhez, Uraim!"

Megjegyezzük: Gyurcsány Ferenc valóban nem tagja a Fidesz - Magyar Polgári Szövetségnek, s ezúttal is kiderült: ez nem véletlen.

Vannak baloldaliak, akik nem tartják szitokszónak a munkás és a munkáspárt szavakat. Korábban maga Gyurcsány Ferenc sem akarta még tagadni, hogy szimpatikus számára - no persze nem a munkás, hanem az angol munkáspárti miniszterelnök, Tony Blair sikere.

Ifj. Pióker Ignác

Kapcsolódó elemek