Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jogbiztonság szocialista módra

Létbiztonság, jogbiztonság, közbiztonság - ez volt olvasható az MSZP választási plakátjain 2002-ben. Hogy hogyan lett a lét- és közbiztonságból a családok ezreit sújtó bizonytalanság, arról most nem beszélnék; de hogy mi lett a jogbiztonságból, arról bizony szót kell ejtenünk - mondta Juhos Katalin hétfőn parlamenti felszólalásában.


Dátum: 2004-10-04 17:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27874
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:06.075821, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Úgy tűnik, hogy a jogbiztonság szocialista módra azt jelenti, hogy egy sportminiszter kénye-kedve szerint lehet a joggal visszaélni. A minap arra ébredtünk, Gyurcsány Ferenc nagyúri jókedvében, indoklás nélkül felmentette hivatalából Felkai Lászlót, a közigazgatási hivatal vezetőjét, aki pár nappal korábban a Demszky Gábort érintő, törvénysértő eljárásra hívta fel a figyelmet.

Amikor a szocialista - szabad demokrata többségű budapesti közgyűlés a polgármesteri összeférhetetlenségi szabályokat figyelmen kívül hagyó döntést hoz, és az egyetlen személyt, aki ezt a döntés felülbírálhatja, azt néhány óra alatt lapátra teszik, akkor valójában jogbiztonság helyett csak törvénytelenségről beszélhetünk - mondta a képviselő.

Juhos Katalin azt kérdezte Lamperth Mónikától, hogy a jogbiztonságot erősítő magatartásnak tartja-e, hogy egy kormány fittyet hány a hatályos törvényekre; belügyminiszterhez méltó magatartásnak tartja-e, hogy asszisztál Gyurcsány Ferenc és Demszky Gábor kisded játékaihoz.

Lamperth Mónika belügyminiszter visszautasította, hogy Gyurcsány visszaélt volna a joggal, mint mondta, minden személyzeti döntés jogszerűen lett végrehajtva. Az új kormány és az új program új személyeket kíván, ebben politikát keresni teljesen felesleges - mondta a belügyminiszter.

Juhos Katalin viszontválaszában kijelentette, hogy senki nem élhet jogbiztonságban akkor, ha ilyen törvénytelenségek történhetnek.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek