Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A zalaegerszegi tűz az önkormányzat zsebébe nyúlt

A tűzoltóság minden erőfeszítése ellenére kilenc napig tartottak a munkálatok a zalaegerszegi hűtőház kigyulladásakor. 14 ezer köbméter oltóvíz fogyott, s a munka során csőtörés is történt. A munkálatokat nehezítette, hogy 16 tonna ammóniát is tároltak az üzemben, a szigetelőanyagok égésekor pedig marógázok szabadultak fel, így a lakosság védelmében mérőlaboratóriumot kellett telepíteni - emlékeztetett Gyimesi Endre képviselő hétfőn a parlamentben.


Dátum: 2004-10-04 18:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27876
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:06.695598, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátette: gondot jelentett a csapadékvíz-elvezetőbe került oltóvíz, amelyet nem tudtak a telepen felfogni, így az bekerült a városi rendszerbe megnövelve a szennyvízelvezetési költségeket, a villamosenergia - és a vegyszerfelhasználást. A hulladék elhelyezése is csak helyben történhetett meg, a szűkös lehetősségek ellenére is, ami felvetette a járványveszély kérdését.

- A hasonló helyzeteknél felkészültek-e a hatóságok az összehangoltabb munkára, elegendő-e hazánkban a meglévő hulladékmegsemmisítő kapacitás, és természetszerű-e, hogy a védekezés költségei a helyi önkormányzatokat terhelik leginkább, elégedett-e az elhárítási munkálatokkal - tette fel a kérdéseket a képviselő.

Gombos András környezetvédelmi államtitkár válaszában elismerte a tűzeset súlyosságát, s azt mondta, igyekeztek segíteni a munkálatokat. Véleménye szerint jól oldották meg a helyzetet annak ellenére, hogy így is került szennyeződés a Zalába, ami halhulláshoz is vezetett. Tény, hogy voltak döcögős percek a hatóságok munkájában, amik később megoldódtak. Az együttműködést ezért jónak ítélte meg az államtitkár, lés természetesnek vélte, hogy az önkormányzatnak kellett fizetnie a helyreállítások nagyrészét.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek