Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Keller párthatározatokat hajtott végre

Keller László hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azzal indokolta távozását a közpénzügyi államtitkárság éléről, hogy "érezhetően fogyott a levegő" körülötte. A Fidesz ezzel szemben úgy látja, hogy az államtitkár tevékenysége kudarc volt.


Dátum: 2004-10-04 18:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27878
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:07.387806, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője az MTI-nek elmondta: Keller László államtitkári működése teljes kudarc volt. Az államtitkár eredmények nélkül, párthatározatokat teljesítve működött - tette hozzá. Beszédesnek nevezte, hogy az államtitkárságot most szüntetik meg, amikor korrupciós ügyekre derült fény a kormány háza táján, és az államtitkár kabinetfőnöke is gyanúba került.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek