Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mi számít politikai rendezvénynek?

A múlt keddi nagykanizsai közgyűlésen olyan felvetések hangzottak el, amelyek eddig még nem juthattak azok tudomására, akik nem nézték az önkormányzati ülést.Egy kérdésként elhangzott gondolat visszanyúlik 2004. márciusáig, a könyvtár igazgatójának megválasztásáig - mondta Cseresnyés Péter.


Dátum: 2004-10-04 19:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27880
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:07.986456, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Azon a közgyűlésen hangzott el a város két vezetője részéről, hogy politikai rendezvénynek nincs helye az adófizetők pénzén épült könyvtárban - voltak a polgári oldal által meghívott előadók részvételével tartott rendezvények -, ezért ők alkotnak, megszövegeznek majd egy szabályzatot, mely megmondja, Nagykanizsán mi számít politikai rendezvénynek, s mi nem. Ezt akarták felhasználni arra, hogy a könyvtár akkori igazgatóját valami indokkal ne kelljen újra megválasztaniuk újabb öt évre. Más indokuk ugyanis nem volt a "leváltásra". Nem volt szakmai, gazdasági indok, tehát kreáltak egy politikait - folytatta a politikus. Hozzátette: a parancsnak eleget téve két esetben a könyvtár vezetője a Nagykanizsai Polgári Egyesület által szervezett előadásnak, amelynek előadói egy újságíró, majd egy történész lettek volna, nem adott helyet. Ebben az időszakban természetesen kormánypárti politikus - nem újságíró, vagy történész -tartott rendezvényt. A szabályzat azóta nem készült el. Ennek a megalkotásához ugyanis bátorság kell. Azért kell hozzá bátorság, mert sokan megláthatták volna, hogy a polgármester és alpolgármester és pártjaik számára mit jelent a demokrácia.

- Az SZDSZ helyi vezetője, aki egyben az alpolgármester is belerángatta a polgármestert egy gusztustalan játékba a könyvtárigazgató választásakor, de ahhoz már egyiküknek sincs bátorsága, hogy ígéretüket betartsák. Sőt meghatározott ügyekben, a döntés felelősséget áthárítják egy tőlük függésben levő személyre, a könyvtárigazgatóra, mert közgyűlésen az hangzott el, hogy " azt csak várjuk", mármint a szabályzatot - mondta a képviselő. Megjegyezte: a polgármester szavai szerint a döntés felelősségét átadják az intézmény vezetőjének, tehát ezután könyvtár igazgatója dönti el kit enged be, s kit nem. Természetesen majd ezután az ő fejére koppintanak, ha a város vezetői mégis politikainak, tehát szerintük oda nem valónak ítélik a megtartott rendezvényt.

- Ha egy ilyen egyszerű ügyben nem tartják a városvezetők a szavukat, mit várhatunk tőlük más fontos ügyben? - tette fel a kérdést Cseresnyés Péter.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek