Az EU menetrend szerinti bővítésére számít Jack Straw
Keddi budapesti látogatása során Jack Straw brit külügyminiszter meg kívánja erősíteni, hogy Nagy-Britannia határozottan támogatja az Európai Unió kibővítését és ezen belül Magyarország csatlakozását.
Dátum: 2002-07-08 17:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2690
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:00.370085, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mindezt a londoni külügyminisztérium Magyarországgal foglalkozó képviselője közölte, kiemelve, hogy a Blair-kormány a bővítés egyik legerőteljesebb szorgalmazója, s arra számít, hogy az EU kibővítésére a luxemburgi uniós csúcstalálkozón elhatározott menetrend szerint kerül sor. Ugyanakkor - s ezt Straw külügyminiszter a hivatalos tárgyalások után tervezett budapesti előadásában is kifejti majd - a menetrend szerinti bővítés megvalósítása érdekében London szerint mind az EU jelenlegi tagállamainak, mind a csatlakozásra váró országoknak még nagy erőfeszítéseket kell tenniük.
Ebből is következik, hogy a Kovács László külügyminiszterrel kedd délután folytatandó tárgyalások központi témája az EU kibővítése lesz. Ezen túlmenően szó lesz még a NATO további kibővítéséről, valamint egyéb nemzetközi kérdésekről, ezek sorában a Közel-Keletről. Külön érintik majd a kétoldalú kapcsolatokat, amelyeket a külügyminisztérium képviselője minden tekintetben jónak minősített. Értesülések szerint a kétoldalú viszonnyal összefüggésben elsősorban a belügyi és az igazságügyi együttműködés kérdéskörét érintik majd.
Jack Straw Budapestről Bukarestbe, majd Pozsonyba utazik tovább.