Már a fűtésre sincs pénz
A jövő tavaszra halasztják az év végi közüzemi számlák kifizetését, mintegy 200, nyugdíjkorhatárt elért oktató közalkalmazotti jogviszonyát megszüntetik, és nem fűtenek - többek között ezekkel az intézkedésekkel próbál úrrá lenni likviditási gondjain az Eötvös Loránd Tudományegyetem - írja a keddi Népszabadság.
Dátum: 2004-10-05 08:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27891
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:11.272470, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tegnapi egyetemi tanácsi ülésen 32 igen és 2 nem ellenében elfogadott javaslat szerint a jövőben megpróbálják energiatakarékosabban üzemeltetni épületeiket, amelyeket ezentúl legföljebb 20 Celsius-fokra fűtenek föl. A határozat szerint a nyugdíjkorhatárt elért oktatók közül csak azok maradhatnak továbbra is közalkalmazottak, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak szakterületükön, a hazai és nemzetközi tudományos életben kulcsszerepet játszanak, vagy munkájukat szakképzettség hiányában nem tudja más elvégezni. Óraadóként továbbra is dolgozhatnak az egyetemen a nyugdíjasok - amennyiben munkájukra valóban szükség van.
Az ELTE mintegy 600 millió forint hiányt halmozott fel. Klinghammer István, az intézmény rektora szeptember elején bejelentette, a hiányzó összeg pont annyi, mint amennyi az oktatók egyhavi bére, ezért elképzelhető, hogy az oktatók egy hónapig ingyen dolgoznak majd.
A rektor a lap kérdésére azt mondta: az oktatók ingyenmunkája csak egy lehetőség volt - amelyet hamar elvetettek -, arra az esetre, ha nem találnak más megoldást. Közölte: a tegnap elfogadott javaslatok 300-400 millió forint megtakarítást hozhatnak. Klinghammer István kijelentette: a tegnapi döntéssel csupán időt nyertek. Mint mondta: szeretné, ha a kormányzat legalább akkora áldozatot vállalna, mint az egyetem polgárai.
nol.hu - fideszfrakcio.hu