Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egy amerikai médiaprofesszor követeli az iraki halottak koporsóinak bemutatását

Pert indít egy amerikai egyetemi médiaprofesszor a Pentagon ellen, hogy feloldja az Irakból hazaszállított halott katonák földi maradványait tartalmazó koporsókról készült felvételek tilalmát.


Dátum: 2004-10-05 08:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27892
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:11.585179, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A washingtoni bírósághoz helyi idő szerint hétfőn benyújtott perindítvány, amely a tájékoztatás szabadságára vonatkozó amerikai törvényre hivatkozik, a védelmi minisztériumnak még az 1991-es öbölháború idején utasítását kérdőjelezi meg, amely megtiltotta a harcban elesettek hazaérkezéséről készült felvételek közlését a médiában. Az intézkedést Bill Clinton elnöksége idején sem oldották fel. Ralph Begleiter, a delaware-i egyetem professzora mindenekelőtt azoknak a fotóknak és videofelvételeknek a közlését kéri számon, amelyeket a doveri légi bázison készítettek az Afganisztánban és Irakban meghaltak előtti tiszteletadásról.

Jane Campbell pentagoni szóvivő nem kívánt nyilatkozni a perről, de hangsúlyozta: a doveri szertartásról készült felvételeket a családtagok magánéleti jogai védelmének érdekében nem hozták nyilvánosságra. Begleiter szerint azonban tudnia kell az amerikai népnek, hogy mi az ára a háborúnak. A professzor közleményben hangsúlyozta: a magánéleti jogra való hivatkozás értelmetlen, mivel csak a lezárt koporsókat fényképezték.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek