Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány számára Magyarország részvénytársaság

A baloldali osztrák hírmagazin, a Der Standard az APA hírügynökség összeállítása alapján Heves támadások a médiában az új miniszterelnök ellen címmel ír a magyar politikai helyzetről. Az írás két alcíme: Magyarország Gyurcsány számára egy részvénytársaság? - Egy magyar magazin: A kormányfő a "hatalom megszállottja".


Dátum: 2004-10-05 11:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=27898
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:32:13.373731, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tíz esztendőn keresztül naponta egymillió forinttal lett Gyurcsány Ferenc gazdagabb. Ezt állítja a budapesti Reform című magazin különkiadása. A lap a miniszterelnököt cilinderben, úttörőként és babérkoszorúval ábrázolja. Beszámol Gyurcsány "sötét" ingatlanügyleteiről is, amelyek során saját bevallása szerint évente 81,4 millió forintot keresett. Ebből az összegből 200 magyar nyugdíjas él.

Az újság a hatalom megszállottjaként, újgazdag spekulánsként ábrázolja Gyurcsányt, aki állítólag kapcsolatot tartott a milliárdos csalóval, az ex-bróker Kulcsár Attilával. A különszám megszólaltatta a volt szocialista politikust, Csintalan Sándort is , aki szerint Gyurcsány számára Magyarország csak egy részvénytársaság.

mno.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek